Kárpáti Béla szerk.: Első lépések a történelembe (Miskolc, 1988)
VÁROSTÖRTÉNET - TELEPÜLÉSTÖRTÉNET - Sivák László: Vadna és Sajógalgóc történetéhez
gatott ország zűrzavarát, és egyre nagyobb területeket vesznek birtokukba, kerítenek uralmuk alá, de legfőképpen sarcolnak és rabolnak. Ifjabb Perényi János támogatásával megvetik lábukat Borsodban is. Az ifjú király, V. László is támogatja őket (miután a török elleni készülődés miatt nem tud ellenük fellépni) , így elfoglalják Vadnát és Galgócot, aztán tábort ütöttek Sajónémetiben és Bétán is, Komoróczi és Walgata nevű vezérük Borsod megyét szemelte ki központul. Galgócon és Vadnán kővárat emeltek; innen portyázták végig a vidéket le egészen az Alföldig. Sok borsodi-zempléni nemes is támogatta őket, így tudtak tért hódítani egész Felső-Magyarországon. Több helységet adóztattak, raboltak, sarcoltak meg, így Sajószentpéter (akkor Szentpéter) és Mezőkövesd is csak nagy összeggel tudta megváltani függetlenségét és nyugalmát. (Ha már Sajószentpétemél vagyunk, elmondom, hogy idén egyhetes nyári gyakorlaton részt vettem a sajószentpéteri református templom régészeti feltárásánál. A templom ásatásainál kb. másfél méter mélységben fekete égett rétegre leltünk. Ebben a rétegben - egyelőre - három szintben három csontvázat találtunk, s a környezetükben Zsigmond korabeli ezüst pénzt. Tudjuk azt, hogy a husziták végigrabolták és leégették Szentpétert, s - miután a templom ez időben katolikus volt, feltehető, hogy a protestáns husziták a katolikus papokat ölték itt halomra. A csontvázak környezetében találtunk még számos dárda- és szerszámdarabokat. Az ásatások vezetője dr. Wölf Mária, a Herman Ottó Múzeum régésze volt.) Éppen Vadna környékén játszódik Jósika Miklós A csehek Magyaror szágon című kétkötetes regénye (az Est-lapok kiadása, Athenäum, év nélküli). A Vadna című fejezetből (119. oldal) idézem az alábbiakat; "Komoróczi és Walgatha voltak abban időben a legveszedelmesebb kényurak. lörténetünk előtt néhány évvel gazdag birtokaik kebléből rohantak ki, előbb titkon, később nyíltan. Akit útjukban találtak, kinél kincset, pénzt gyanítottak, azt kíméletlenül kirabolták. A kifosztott nyomorult életét is ritkán menthette meg, főleg, ha a dühös Kcmorcczival személyesen vitte balsorsa szemközt. Mintegy három évvel Mátyás választása előtt a két rabló, kik nagy egyetértésben éltek, jónak látta magának a hegyek keblében várakat építtetni. így emelkedett megfoghatatlan sietségben Galgóc és Vadna, a Sajó két partján. Ide gyűjtötték Ők a rablott kincseket, innen kalózkodtak az ország minden része fe—