Kárpáti Béla szerk.: Első lépések a történelembe (Miskolc, 1988)
GAZDASÁGTÖRTÉNET - Tokaji Zsolt: A Tiszalúci Mezőgazdasági Termelőszövetkezet gazdaságtörténete
meghatározása szerint 3,5 C hőmérsékleten: középátmérője: 39,495 mm, 3 középmagassága: 39,496 mm. Az ebből kiszámított térfogat: 48,7544 cm . 1844-ben a párizsi Observatoire egy Grambey nevű híres műszerésznél egy méter-etalont rendelt meg platinából, melyen a méter hossza nem a két véglap merőleges távolsága, hanem a hosszlapra húzott két harántvonás távolsága által van megadva, tehát megrendelt egy új métert, melyet metre a traitn ak szokás nevezni. A megrendelt méter elkészült, de az Observatoire késett az átvétellel. Gambeynál meg jó vevő jelentkezett és megvásárolta a métert, s azonnal el is vitte magával. Az Observatoire át akarta venni a negrendelt métert, de már csak a hült helyét találta. Gambeytől csak annyit tudhatott meg, hogy egy magyar tudós vásárolta meg. E magyar tudós a mi Nagy Károlyunk volt, aki úgy látszik, ugyanakkor vásárolta Gambeytől platina-kilogrammját is. Az Observatoire megrendelt ezután még egy "metre a trait", s azt most már idejében átvette. Az 1870. évi párizsi internacionális méter-konferencia elcmurikálatainál fedezte fel laugier, hogy 1844 körül egy metre a trait Magyarországra került. A Comissio tagjai közül többen kiváncsiságukat fejezték ki, vajon, mi lett a méterből, megvan-e sértetlenül, ha igen, vajon mennyivel tér el a fiatalabb testvéreitől, az Observatoire-beli metre a traittól. Nem sokára ezután érkezett meg a magyar küldöttség Párizsba. Magukkal hozták összehasonlítás végett a Nagy Károly-féle gyűjteményből származó magyar etalonokat. A franciák az Archives-beli etalonokat nemzeti kincs gyanánt őrzik, és attól tartanak, hogy a sokszori használat megrongálja azt. 1848 után a francia kormány elrendelte, hogy ezentúl mind az országos, mind pedig az idegen kormányok megbízásából tett összehasonlítások is a Conservatoire etalonjaival történjenek, csak egyes rendkívüli esetekben engedik meg az Archives-beli etalonok használatát. Miután sem az USA, sem Amerika déli államai, sem Ausztria, sem Olaszország, sem Spanyolország, sem Portugália, sem Svájc kedvéért nem tettek kivételt, és mindezen államok részére a "verificatiok" (bizonyítások) a Conservatiore-ban végeztettek el. így a magyar küldöttségnek is bele kellett nyugodni abba, hogy etalonjait nem az Archives-beli alap-etalonokkal, hanem csak a Cons ervatiore—beli másodpéldányokkal hasonlítsák össze. Külön megnyugtatásukra szolgáit az a körülmény, hogy a Conservatoire-beli Lenoire-féle méterek és az ottani Collot-f éle kilogramm eltérését az Archives-beli-