Kárpáti Béla szerk.: Első lépések a történelembe (Miskolc, 1988)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - Tokaji Zsolt: A Tiszalúci Mezőgazdasági Termelőszövetkezet gazdaságtörténete

/részlet/ Dobcczy Mária Földessy Géza 1941. október 4-én vette át a miskolci színházat, s ezzel becsöppent egy vidéki város állóvízéletébe. Ehhez kellett alkalmazkodnia, nemcsak neki, hanem társulatának is. A közönség igényét általában kielégítették a darabok, persze még akkor nem volt olyan erős igény, mint napjainkban. Tudjuk, a munkásosztály még nem volt annyira öntudatos a kultúra területén, hogy merjen is kérni olyan műveket, amelyek megfeleltek volna. így inkább a zenés műfaj játszott elsőrendű szerepet, amit a gazdag és szegény réteg szívesen megnézett. Az igazgató is a "felsőbb körökbe" tartozott, s természetes a műsorprogram is e szerint változott. A legjobban tehát a szórakoztató operett dominnált. Azonban meg kell hagyni, Földessy a politikát is figyelemmel kísérte, és komolyabb darabokat is előadatott (pl. 1943-ban a fasizmusellenes Felkai Ferenc Néróját). Igyekezett a város minden rétegének igényeit kielégíteni, akik bizony sokszor megkritizálták színházpolitikáját, ha nem volt jó számukra. A város mindig szívügyének tekintette a színházat, núnt a művészetek, a nemzeti kultúra "fellegvárát". A háborús években hacsak tehették, rögtön színházba mentek, nemcsak az előadásért, hanem azért is, hogy itt találkozhattak az ismerősök. 1944 decemberében felszabadult Miskolc, s ezután gyorsan szerveződött a színházi élet. A színház épülete a harcok során nem sérült meg, ezért már december 10-én a plakátok szórakozni hívták a lakosságot. Az akkori ideiglenes színigazgató, Árvay Bléd Gusztáv a diósgyőri műkedvelőkből egészítette ki társulatát, hogy december 18-án bemutathassa a János vitézt. Tavaszra ismét Földessy Géza került a színház élére és aprólékos gonddal megkezdte a műsor szervezését. Már rögtön májusban szavalóversenyt hirdetett az ifjúságnak, ami jól is sikerült. Az újságokban is lehet olvasni Földessy visszatéréséről. A közönség nagy várakozással tekint elé, és reméli, hogy olyan kul túrprogramot fog megteremteni, amely megfelel majd a színháznak. Annál is inkább, mert a következő idényben is valószínű, hogy ő kapja bérbe az épületet, tehát sokat várnak tőle. Sőt, a legutóbbi városi törvényhozá-