Marjalaki Kiss Lajos: Történeti tanulmányok (Miskolc, 1987)

Marjalaki Kiss Lajos tudományos tevékenysége: - 6. Gondolatok a magyar nép eredetéről

A mai magyarság embertani feldolgozása mindmáig adóssága a magyar tudománynak. A legutolsó két évtizedben különböző intézetek és kutatók nagy tömegeket vizsgáltak meg modern módszerekkel. Az eredmények — elenyésző töredékektől eltekintve — sajnos még nem kerültek közlésre. A vizsgálatokban e sorok írója is résztvett. Annyit előzetesen is megállapíthatunk, hogy hazánk mai lakosságának uralkodó eleme a Cromagnon B (keletbalti) rassz (esetleg a Cr. A is) és egy dinaroid típus. Turanid típus viszonylag nagyobb százalékban csak a Kunságban fordul elő. Ősi településű, színmagyar területeken (Szatmár megye) is csak szórványosan láttam. Mindkét uralkodó típus összeköthető az első ezredforduló körül itt élt helyi lakosság temetőivel. Ezt a helyi lakosságot ma szokás a szlávokkal azonosítani. A régészek nagy részének véleménye szerint a hajkarikás sírokban mindenki szláv volt. Ha ez így áll, és a honfoglalók összekeveredtek az itt talált szláv tömeggel, hogyan maradhatott fenn a Kárpát-Medencében egy finn-ugor nyelv? Hiszen a gyermek az anyjától tanul beszélni! A magyar államiság és kultúra? Egy kiragadott példával: gondoljunk csak ősi. Kodály szerint: A-stílusú népdalaink fennmaradására a XX. századig. — Az előzmények alapján, bolgár és normán analógiára feltétlenül el kellett volna szlávosodnunk. Ez a magyar ethnogenezis második nagy ellentmondása. Mindkét ellentmondást az antropológia élezte ki. Lezártnak természetesen egyik kérdés sem tekinthető. A kutatás az egymással érintkező szakterületeken ma teljes lendülettel folyik. Ujabb adatközlések bizonyára sok homályos részletet helyeznek majd élesebb megvilágításba. Az itt vázolt két ellentmondás két hasznos tanáccsal is szolgálhat nyelvészek, régészek, történészek, néprajzosok és antropológusok számára: 1. a rokonszakmáknak az eddiginél szorosabb, szintetikus együttműködésére van szükség, 2. legyen bátorságunk új utakon elindulni a magyar ethnogenezis kérdéseinek megoldása felé. Két írónk véleménye A szaktudományok művelőin kívül érdekes meghallgatni két jeles írónk véleményét a magyarság eredetéről. — Amikor megjelent Anonymus és a magyarság eredete c. tanulmányom, Móra Ferenc levélben közölte velem, hogy annak megállapításait »minden fenntartás nelkül« elfogadja. Móricz Zsigmond pedig a Nyugat 1930. júniusi füzetében vezető cikknek hozta le. Később is állandóan valósággal csüggött a magyar nép eredetének eme leglényegesebb kérdése fölött. Az Üj úton a magyar őshaza felé címmel megjelent közleményem kéziratát, mint szerkesztő, jelenlétemben soronként olvasta át. Szinte minden állításához tett fel kérdéseket, teljesen meg akart győződni érveim helyességéről, holott előzőleg kikérte egy szakembernek, Lukinich I. történésznek a véleményét is, aki így fejezte ki szakvéleményét: »plauzibilis-«. Móricz Zsigmondnak élete végéig szívügye volt a magyarság eredetének rejtélyes kérdése. Ennek bizonyságára két hozzám írott levelét itt közlöm. (Saját kezű, ceruzával írt levele.) Kedves Barátom, talán neked még emlék ez a két kis újságszelvény. Gyarapodnak-e az évekkel az érvek? ölel 1933. 111. 14. Móricz.