Kónya Péter (szerk.): A Bakony-Balaton-felvidék vulkáni terület ásványai - TQS Monographs 1. (Miskolc - Budapest, 2015)
Kónya P.: A Bakony-Balaton felvidék vulkáni terület bazaltbányászatának története
16 KÓNYA P.: homok 310 m-ig volt követhető, melyre 5 m tufa települ és a tömött bazalt csak 315 m-en következett. A végleges bányaudvart (A-bánya) 315 m-en alakították ki 750 m hosszúságban, átlagosan 70-85 m magas bányafalakkal (Jugovics 1949, 1957,1973). A Badacsony Ny-i oldalán a tördemici bányát 1909-ben nyitották meg, amely 350 m magasságban, 500 m hosszúságban bontotta meg a hegyet. A bányafal magassága 50-55 m között változott. E fölött kb. 400 m-től már vörös, salakos bazalt települ a hegy tetejéig (Jugovics 1949, 1957,1973). A badacsonyi bányászattal egy időben indult meg a Gulácson is a kőtermelés. A hegyen először Weltler (máshol Weltner) András nemesgulácsi birtokosnak volt kisebb kőfejtője. Később Weltler Fürst János sümegi vállalkozóval társulva a hegy DNy-i oldalán (250 m magasságban) nyitott kőbányát (Csúcshegyi-bazaltbánya), melyben már folyamatos termelés volt. A termelt követ siklón eresztették le a hegy lábáig, ahonnan kisvasúton szállították a nemestördemici állomásra (Jugovics 1949). Közben a nemesgulácsi közbirtokosság megnyitotta a Kavicsoló-bányát, melyben feketésszürke, tömött bazaltot termeltek (Schafarzik 1904). Néhány évvel az I. világháború előtt már nagyüzemi termelés folyt a bányákban (Jugovics 1949,1957) A Tóti-hegyen a „bazaltkavics” termelését szintén az 1900-as évek elején kezdték meg, és itt is a bazaltomlások anyagát hordták útépítésre. A balatoni vasút építkezésének megindulása után a „Fáik és Cziner, mórágyi gránitbánya” vállalat nyitott bazaltbányát a főcsúcs Ny-i oldalán 294 m magasságban. Ezt követően először 8, majd 6 m-rel lejjebb mélyítettek bányaudvarokat. A növekvő kőigény következtében néhány évvel az I. világháború előtt már itt is nagyüzemi termelés folyt (Jugovics 1949,1957). Ebben az időszakban kezdett kibontakozni a halápi bazaltbányászat is. 1909-ben a szobi Luczenbacher-család, illetve Teleky József gr. kezdte feltárni a hegyet. Kisebb termelés 1912-ben indult, de ipari bazalttermelésről csak az I. világháború után beszélhetünk (Jugovics 1955c). A Szent György-hegy Ny-i oldalán a Raposkai-bányát 1911-ben nyitották meg (Jugovics 1949,1957). 1910-ben Magyarország 10 vármegyéjének 39 bazaltkőbányájából 11 volt a BBVT-n, mind Zala vármegyében: Badacsonytomaj, Cseh, Felsőzsid, Gulács, Káptalantóti, Nagygörbő, Prága, Sümeg, Szőllős, Vindornyalak, Zalaszántó (Gyulai 1910). Az adatokat összehasonlítva Schafarzik (1904) munkájával, látható, hogy itt is 11 bazaltbánya szerepel, azzal a különbséggel, hogy Gyulai (1910) művében új kőfejtőként Badacsonytomaj található, Bazsiról viszont nem tesz említést. A Zalaszántó környéki 3 kőfejtőt egy név alatt említette. A Badacsonyon, Gulácson és a Tóti-hegyen működő bányaüzemeket „Balaton-parti bazaltbányászat” néven foglalták össze, mivel e vulkáni kúpok a Balaton partja mentén emelkedtek. E csoportba sorolták a Hegyes-tű bazaltbányászatát is, annak ellenére, hogy a hegy egy kicsit távolabb fekszik a Balatontól (Jugovics 1973). A két világháború közötti időszak Az I. világháború idején az útépítések szüneteltek, az útpályák rendszeres fenntartása is elmaradt, így a kőbányák termelése is jelentősen lecsökkent. A világháború után viszont nagy fellendülés kezdődött a kőbányászatban. Ennek okai a következők: 1) Sürgetővé vált az elhanyagolt utak felújítása. 2) A 20-as évek elején az állam összehívta a bankok képviselőit, s bejelentette, hogy nagy útépítési programot kíván megvalósítani, amit a gépkocsik növekvő száma is indokolt. 3) A trianoni békeszerződés nyomán Magyarország jelentős területeket — és ezáltal fontos kőbányákat — is vesztett. Ennek következtében a már működő bányákban egyre intenzívebb lett a termelés, és a két világháború között még újabb kőbányákat is nyitottak (lásd pl. Benedek 1970). A bazaltbányászat súlypontja ekkor helyeződött át a nógrádi területről a Dunántúlra. Ekkor a Tapolcai-medence legjelentősebb bányái Zalahalápon, Badacsonytördemicen, Badacsonytomajon, Káptalantótiban és Diszelen voltak (Hála 1995). Az 1920-as években nagy beruházások történtek Zalahalápon, Badacsonyban és Diszelen. A felújított, valamint új zúzóművek egyre nagyobb teljesítményre voltak képesek és már többféle szemnagyságú anyagot is elő tudtak állítani. A Halápon az iparszerű bazaltbányászat 1916-ban indult. A hegy csúcsi része a Rónai család birtokában volt, és a tőlük bérelt területen a szobi Luczenbacherék Teleky Józseffel közösen tárták fel a hegy DK-i oldalát, ahol kockakövet állítottak elő. Ezt hamarosan a Zaymus és Lukács cég vette bérbe 120 holdnyi kőbányaterülettel. Ekkortól már a terméskő bányászata mellett faragott köveket is előállítottak, melyet szekéren szállítottak az 5 km-re fekvő tapolcai állomásra. Ebben az időszakban kezdték építeni a hegy Ny-i oldalán a munkáskolóniát. 1925-ben a Pesti Kereskedelmi Bank a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt.-vel, valamint a Grünwald és Schiffer céggel együtt megvette a bazaltbányát és megalapította a Zalahalápi Bazaltkőbánya Rt-t. A gépesítés 1926-tól indult meg. Akkor épült meg a zúzóberendezés, drótkötélpálya, rakodók, valamit Tapolca állomásig rendes nyomtávú iparvasút (Jugovics 1955c, 1966a). A Gulácson 1924-1925-ben Weltner A. és a nemesgulácsi közbirtokosság bányabérleti szerződést kötött a Kondor és Feledi Kőbánya és Útépítő Rt.-vel és a hegy Ny-i oldalán megépítették azt a bányaüzemet, mely 1927-ben Nemesgulácsi Bazaltbánya Rt. néven kezdte meg működését. Ezt 1929-ben (Jugovics 1973-as művében 1926) a Felsőmagyarországi Bánya és Kohó Rt., ill. a Kereskedelmi Bank érdekeltsége vette át és fuzionálták a bank Halápon működő kőbányájával,
