Kónya Péter (szerk.): A Bakony-Balaton-felvidék vulkáni terület ásványai - TQS Monographs 1. (Miskolc - Budapest, 2015)
Kónya P. - Papp G. - Földvári M.: A Bakony-Balaton-felvidék vulkáni terület Mg-Ca-szilikátos kőzetzárványainak ásványai
64 Kónya P. etal.: Összefoglalás А Вalaton-felvidékről az első Mg-Ca-szilikát xenolitokként azonosítható anyagokat évtizedekkel ezelőtt még opálként írták le (Mauritz Béla a Gulács és Erdélyi János a Tátika bazaltjából). A szerpentint, amely a későbbi kutatások szerint a zárványok egyik fő komponense, csak mint a kőzetiiregek falait bevonó ásványt említette Mauritz néhány kőfejtőből. Erdélyi János és munkatársai a „hidroamesit” leírásával az 1960-as évek elején kimutatták, hogy а В alaton-fel vidéki bazalt zárványai közt uralkodóan (Al-dús) szerpentinből állóak is vannak. Keletkezésüket bauxitos anyag és a bazalt olivinjének hidrotermás fluidumok (forró vízgőz) hatására történő reakciójával magyarázták. Negyedszázaddal később Papp Gábor további zárványok vizsgálatával járult hozzá e sajátos ásványtársulások felderítéséhez, és ennek alapján a paragenezist a dolomitos aljzatból a bazaltos magmába kerülő kőzetdarabok több ütemben történő átalakulásásból származtatta. Azóta számos további zárvány került elő, amelyek XRD-, termikus és EDS-elemzései által jelentősen bővült a xenolitok paragenezisének ismerete. A kőzetzárványok általában ovális keresztmetszetűek, 4-5 cm hosszúak, de ritkán elérhetik a 10 cm-t is. A xenolitokat megjelenésük és színük alapján több csoportba soroltuk. (1) Fehér, világosszürke vagy rózsaszínes zárványok vékonyabb vagy vastagabb zöld érintkezési szegéllyel. (2) Zöld xenolitok, peremükön ritkán érintkezési szegéllyel. Mindkét típus uralkodó alkotói a szmektitek és szerpentinek. (3) Kis méretű, fekete, tömött, fényes vagy fénytelen, tömött, brucittartralmú zárványok. (*) Sötétzöld, fénytelen szerpentines gömbök üreg falán. A szerpentines zárványok röntgendiffrakciós felvételein legintenzívebben a „közönséges” Mg-szerpentinekre jellemző 7,3Á és 3,65Á körüli két bázisreflexió jelentkezik. A 4,70-3,40,2,70-2,37 és 1,54—1,48A tartományokban lévő csúcsok megjelenése, összeolvadása és szétválása alapján öt csoportot (R1-R5) lehetett körvonalazni, ezek a megjelenésbeli sajátságok alapján felállított csoportokkal nem feltétlenül esnek egybe. Az (RÍ) típusú, igen sajátos, a „hidroamesit” felvételéhez hasonló diffraktogrammok jellegzetességei a 4,25 és különösen a 3,89 A-nél jelentkező reflexiók és leginkább a 2,70-2,37 Ä tartományban megjelenő négy jól elkülönülő csúcs 2,64, 2,58, 2,49, 2,39 A dértékeknél; 1,54—1,48Á között szintén két csúcs jelenik meg 1,535 és 1,505A környékén. A másik végeket jelentő (R5) típusnál a 3,89A-ös reflexió lényegében nem elkülöníthető a széles 3,65 A-ös csúcstól; a 2,70-2,37Ä tartományban a kiszélesedő és összeolvadó reflexiók alkotta aszimmetrikus 2,495A d-érték körüli csúcs emelkedik ki; az 1,54—1,48A tartományban 1,540Á rí-értéknél egy széles reflexió jelentkezik. A (R2-R4) típusokba sorolható felvételek szerpentines komponensei formálisan klinokrizotil (esetenként ortokrizotil) és lizardit keverékeként értékelhetők, a leggyakoribb kísérőik a szmektit, a kalcit és a brucit. Megjegyzendő, hogy egyes (főként porított) mintákon végzett TEM-megfigyelések szerint a zárványok szerpentinkomponensét részben, esetenként uralkodó mértékben, nem a „szokványos” krizotilcsövek vagy lizarditpikkelyek, hanem poligonális szerpentin „rudak”, illetve a Papp által korábban „szferoidális” vagy „poliéderes szerpentin” névvel jelölt, további vizsgálatra szoruló változat izometrikus szemcséi alkotják. A kőzetzárványok peremén lévő kontaktzónában Ca-Mg-szilikátok (ákermanit, gehlenit, hidrogrosszulár, piroxének, taumazit, tobermorit, wollastonit stb.), oxidok (magnetit, mész, perovszkit stb.) azonosíthatók. A xenolitok ásványtársulásából először mutattunk ki fluoritot, hidromagnezitet, perovszkitot és taumazitot, illetve meghatároztuk a kísérő agyagásványt, mely általában szmektit, ritkán klorit, klorit/szmektit szabálytalan vagy illit/klorit szabályos kevert szerkezetű agyagásvány. Az ásványparagenesis kialakulása több szakaszban mehetett végbe. Az aljzatból származó dolomitos kőzetdarabokat először kontaktmetamorfózis érte. A dolomit kalcittá és periklásszá alakult szén-dioxid-felszabadulás mellett. Később a keletkező kalcitból kovás oldatok jelenlétében 400 °C fölött wollastonit, míg a periklászból víztartalmú fluidumok hatására 600 °C alatt brucit keletkezett. A kontaktzónában 420 °C alatt hidrogránátok képződtek. Az átalakulási folyamat befejező szakaszában indult meg a hidratált kalcium-szilikátok (tobermorit) és valószínűleg ezzel egyidőben a taumazit kiválása. A brucit később, retrográd folyamatok hatására, kovasavtartalmú oldatok jelenléte esetén elsősorban szerpentinesedett vagy C02 hozzáadásával hidromagnezitté alakult. A folyamat végén a kalcit és szerpentinásványok elbomlásából hidrotalkit képződött. Az oldatban felhalmozódott F_-ból fluorit keletkezett a zárványok központi részén. Bevezetés A Bakony-Balaton-felvidék vulkáni terület (BBVT) nemzetközileg jól ismert zeolitos ásványtársulásaival szemben az utóbbi évtizedekig igen keveset tudtunk a kőfejtők Mg-Ca-szilikátos kőzetzárványairól1. A megjelent néhány publikáció közül Erdélyi János és munkatársainak közleményei emelendők ki (1959b, 1961b, 1964a, b), akik a kőzetzárványokból a „hidroamesit” nevű új ásványfajt írták le (részletesebben lásd Kónya et al. 2015). Jelenleg hét bazaltbányából (Badacsonytomaj, Gulács, Haláp, Prága-hegy, Sarvaly-hegy, Uzsa és Vindornyaszőlős) ismerünk zárványokat, melyek a dunabogdányi Csódihegyről részletesen leírt, hasonló megjelenésű xenolitok ásványtársulásával rokoníthatók (Papp & Szakáll 1999). A kőzetzárványok részletes vizsgálata során nemcsak a korábbi minták újraértékelését végeztük el, hanem az utóbbi évtizedben megtalált, ásványgyűjtőkhöz és a HÓM gyűjteményébe került új minták vizsgálati eredményeit is bemutatjuk a korábbi kéziratos adatok (Papp 1988) beépítésével együtt. Kutatástörténet Az első kőzetzárványokat Mauritz (1937) írta le a Gulácsról, mint „zöldesszürke színű, viaszkülsejű, lágy opáltömegeket”. Egy későbbi munkájában már szerpentinásványokat említett a Farkas-hegy, Fertős-hegy, Prága-hegy és a 1A bezáró kőzettől eltérő eredetű, attól éles határvonallal elkülönülő, felszakított kőzetdarab.
