Kónya Péter (szerk.): A Bakony-Balaton-felvidék vulkáni terület ásványai - TQS Monographs 1. (Miskolc - Budapest, 2015)
Kónya P.: A Bakony-Balaton felvidék vulkáni terület bazaltbányászatának története
14 Kónya R: Összefoglalás A Bakony-Balaton-felvidék vulkáni terület (BBVT) páratlan szépsége és természeti értékei már a XIX. század elején felkeltette az utazók, kutatók figyelmét. A vulkáni terület elsősorban tanúhegyeiről ismert, amelyeken a bazaltbányászat a XIX. sz. végén indult meg. A bazalt iránti igény azonban már korábban előtérbe került, hiszen a régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy e terület már a kőkorszak óta folyamatosan lakott. Az első nagyobb építkezéseket a rómaiak végezték az i. e. I. században, akik hadiútja a Keszthely-Tapolca-Veszprém vonalon haladt. A bazaltot rendszeresen a tatárjárás után kezdték használni elsősorban várak, kisebb részben templomok, házak, esetleg utak építéséhez. Az iparszerű bazaltbányászat kezdete 1896-ra a sarvaly-hegyi (Sümeg) bazaltbánya megnyitásához köthető. Ezt követően sorra nyíltak a kisebb kőfejtők a környéken, és számuk 1904-re már elérte a kilencet. Nagyobb bányanyitásokra csak a XX. sz. első évtizedeiben került sor. Badacsonytomajon 1905-ben, Badacsonytördemicen és a Halápon 1909-ben, a Szent Györgyhegyen 1911 -ben indult a bazalt termelése. Ezekkel egy időben kezdődött a Gulács és a Tóti-hegy kőbányászata is. Az I. világháború jelentős károkat okozott a bazaltbányáknak is. Termelésük jelentősen lecsökkent. A háború után viszont nagy fellendülés kezdődött, amelynek okai a sürgetővé váló útfelújítások, a növekvő útépítési program, valamint az, hogy a trianoni békeszerződés nyomán hazánk jelentős bányákat vesztett el. A 20-as években a bazaltbányászat súlypontja a Dunántúlra helyeződött át. A korábban már működő bazaltbányákban fokozták a termelést. Emellett új kőbányákat is nyitottak (pl. Hajagos, Kab-hegy). Az 1920-as évek végi gazdasági világválság hazánkat sem kerülte el. Jelentősen csökkent a kőszükséglet, ami kihatott az üzemek működésére is. A bazaltbányákban szinte az összes munkást elbocsátották. A bányászat a világválság után ismét fellendült, amelynek hatására nemcsak a régi bányákban indult meg újra a termelés, hanem új kőfejtőket is nyitottak (csékúti Szőlő-hegy, Hegyes-tű, Halom-hegy). A második világháború alatt a legtöbb kőbánya újra súlyos károkat szenvedett. A háborús károk azonban tovább növelték az ország kőszükségletét. A kőbányákat 1948-ban államosították. A bazaltbányászat további sorsát előbb a három-, majd ötéves tervekben határozták meg. Ahhoz, hogy a tervben foglaltakat teljesítsék, az 1950-1960-as években újabb kőbányákat nyitottak, illetve a régiekben nagy rekonstrukciókat hajtottak végre. A badacsonyi bányák sorsát az egyre vastagabb salakos bazalt megjelenése, valamint a természetvédelmi törekvések befolyásolták. E két tényező eredménye a badacsonytomaji bánya 1953-as, és a badacsonytördemici 1964-es bezárása. A Gulácson a 40-es években még újabb szinteket nyitottak. Az 1958-ban bekövetkezett nagy csuszamlás és a badacsonyihoz hasonló természetvédelmi törekvések nyomán a bazalt fejtését 1960-ban végül megszüntették. Ebben az időszakban merült fel a bazaltbányászat Balatontól távol eső bazalthegyekre történő áttelepítése. Erre a legalkalmasabb területnek a Kovácsi-hegyeket találták, ahol kibővítették és gépesítették a vindornyaszőlősi és a nagygörbői bányákat, amelyek még ma is működnek, de már csak időszakosan. A legnagyobb fejlesztéseket a Hajagos és a Haláp bazaltbányáiban hajtották végre, melynek célja a termelés növelése, a minőség javítása és a választék bővítése volt. A bányák egészen az 1980-as évek végéig folyamatosan termeltek. Eközben számos kisebb kőfejtőt zártak be elsősorban gazdasági (pl. Szent György-hegy, Tóti-hegy, Halomhegy), részben természetvédelmi (pl. Hegyes-tű) okok miatt. A rendszerváltás időszakában bezárt bányák szerepét az 1951-ben nyitott uzsai kőfejtő vette át, amely már akkor Magyarország legjobban felszerelt kőbányája volt. A bazaltbányához rakodó pályaudvart és munkástelepet is létesítettek. Eleinte csak a Láz-hegy K-i részét termelték, azonban a hatalmas kőszükséglet kielégítése miatt az 1970-es években megkezdődött a hegy részletes feltérképezése, majd a bányászat kiterjesztése déli irányba. Uzsa mára az ország legnagyobb és legkorszerűbb bányájává vált, melyet a Basalt-Középkő Kőbányák Kft. működtet. A termelés jelenleg két szinten folyik. A bazaltot kezdetben kézi erővel bányászták és riccerek faragták kockára. Ma már minden munkafolyamat teljesen gépesített, amelyet korszerű törő-, fúró-, zúzó- és szállítógépek végeznek. A kitermelt kockakövet elsősorban útburkolásra (pl. Pest, Buda és helyi utak), középületek (pl. badacsonytomaji templom), 01. lakóházak építésére, a zúzott követ pedig vasúti ágyazatok létesítésére használták. A bazalt előbbiekben említett felhasználásán kívül ma bazaltgyapotot is előállítanak belőle. Bevezetés A vulkáni terület, ezen belül is a Tapolcai-medence elsősorban tanúhegyeiről ismert. Sajnos a múlt századi emberi beavatkozás (bányászat) a medence szinte minden tanúhegyét érintette. Ez legszembetűnőbb a Badacsonyon, a Gulácson, a Hegyes-tűn és a Halápon, mely utóbbit szinte teljesen lefejezték. A rendszerváltás után a bazaltbányászat fokozatosan háttérbe szorult, így már csak néhány, a Balaton partjától távoli bazaltkúpon folyik termelés. Ma már azonban a természetvédelem egyre jobban óvja nemcsak a geológiai, hanem a botanikai, zoológiái, borászati és egyéb értékeket is. A kőbányászat kezdete A régészeti leletek szerint a BBVT-t már a kőkorszak ősembere is lakta. Erre utalnak a Halápon, a Szent György-hegyen és a Szentgál-Füzi-kúton talált bazaltból készült csiszolt kőeszközök és őrlőkövek (Erdélyi 1939, T. Bíró 1994). A dunántúli vonaldíszes kerámia (i.e. 4500 körül) megjelenése után az újkőkor végét jelentő lengyeli kultúrához tartozó őslakosság hozta létre telephelyeit. A réz- és bronzkori népcsoportok inkább a medence magasabb térszíneit (a bazalthegyek platóit és enyhébb lejtőit) szállták meg: urnasíros, rézeszköz-mellékletes temetkezési emlékeik számos helyről előkerültek.
