Wolf Mária: A borsodi földvár. Egy államalapítás kori megyeszékhelyünk kutatása - Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 10. (Budapest - Miskolc - Szeged, 2019)

IV. A borsodi ispánsági vár templomai

304 medence két nagy élőhelyének — az alföldek és a hegyvi­dékek — népességei között. A Dunántúl és a középhegy­ségek területén élő népességek embertani hasonlósága az avar kortól az Árpád-korig kimutatható. Ennek a folya­matosságnak kettős magyarázata lehetséges. 1. Ezekre a területekre nem érkezett jelentős számú népesség az avar kor és az Árpád-kor között. A kevés új etnikum kultúráját az őslakosság ugyan átvette, de a keveredés során szükségszerűen az újonnan érkezők olvadtak be a náluk nagyobb létszámban itt élők közé. Az emigránsok néhány generáció alatt elvesztették ere­deti embertani arculatukat. Ez egyúttal megmagyarázza, miért is találunk a temetők egységes megjelenésű egyé­nei között szórványosan más embertani típusba sorolható csontmaradványokat is. 2. Az avar korban és később is jelentős számú népes­ség érkezett a Dunántúlra és/vagy a mai Szlovákia terü­letére is. Amennyiben elvetjük annak gondolatát, hogy a temetőiket még nem találtuk meg, valószínű, hogy em­bertani szempontból az érkezők annyira hasonlóak vol­tak az itt élőkhöz, hogy többnyire nem lehet egymástól megkülönböztetni őket. Az edelény-borsodi népesség eredetének kérdésében is ezt a két lehetőséget tudjuk elképzelni. 59. táblázat. A népesség Alekszejev-Debec-féle agykoponyajelző osztálykategóriái Jelzők Görög elnevezés Férfiak Nők Együtt Hyperdolichokran 67,7-73,2 1 68,5-74,1 3 4 Dolichokran 73,3-76,4 4 74,2-77,3 0 4 8:1 Mesokran 76,5-79,9 2 77,4-80,8 0 2 Brachykran 80,0-83,1 1 80,9-84,0 5 6 Hyperbrachykran 83,2-88,7 0 84,1-89,7 1 1 Összesen:8 9 17 Hiperchamekran 67,8-69,2 1 63,9-69,4 0 1 17:1 Chamaekran 69,3-72,3 1 69,5-72,5 2 3 Orthokran 72,4-75,6 2 72,6-75,8 0 2 Hypsikran 75,7-78,7 0 75,9-78,9 2 2 Összesen:4 4 8 Hyperchamekran 55,0-59,4 1 55,2-59,6 1 2 20:1 Chamaekran 59,5-61,8 1 59,7-62,0 4 5 Orthokran 61,9-64,7 2 62,1-64,9 2 4 Hypsikran 64,8-67,1 0 65,0-67,3 1 1 Összesen:4 8 12 Tapeinokran 88,0-92,3 1 87,2-91,4 2 3 17:8 Metriokran 92,4-97,0 2 91,5-96,1 1 3 Akrokran 97,1-101,4 1 96,2-100,4 1 2 Hyperakrokran 101,5-109,2 0 100,5-108,2 0 0 Összesen:4 4 8 Tapeinokran 75,9-78,9 1 75,2-78,2 2 3 20:8 Metriokran 79,0-82,8 1 78,3-82,1 2 3 Akrokran 82,9-85,9 2 82,2-85,2 2 4 Összesen:4 6 10 Stenometop 62,8-66,0 1 63,1-66,3 3 4 9:8 Metriometop 66,1-69,6 3 66,4-69,9 2 5 Eurymetop 69,7-72,9 2 70,0-73,2 2 4 Hypereurymetop 73,0-78,7 0 73,3-79,0 1 1 Összesen: 6 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom