Wolf Mária: A borsodi földvár. Egy államalapítás kori megyeszékhelyünk kutatása - Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 10. (Budapest - Miskolc - Szeged, 2019)
II. Az ispáni várat megelőző falu
203 az étel készítésének menetét: a hántolt kölesszemeket finom gabonaőrleménybe szórva elkeverték, majd a jól elkevert (gyúrt?) tésztához állati zsiradékot, húst?, vért?, sót adtak, majd vízzel felöntve tűz fölött elkészítették (112-114. kép). Ez a főzött, esetleg sütött, állati vérrel (ló, marha) dúsított és sózott, gabonaőrleménybe kevert kölesszemekből álló kásaféle sajátos, de jellemző ételfélesége lehetett az itt élt szarmatáknak. Itt jegyezzük meg, hogy a szarmaták gasztronómiai kultúrájára vonatkozó egyetlen adat Plinius Secundustól (Nat. hist. 18, 100) ismert, miszerint legkedvesebb ételük a lovak tejével vagy vérével kevert köleskása volt. A hunok belső-ázsiai eredetű nomádok voltak. Étkezési kultúrájukról meglehetősen keveset tudunk. Az egyébként is gyér számú hozzájuk köthető leletanyag között mag- és ételmaradvány nem fordul elő. Bizánc követeként 448-ban Attila udvarában járt Priszkosz rétor leírásából ismerjük, hogy a hunok étele kölesből, italuk árpából („kamon”) és mézből („medosz”) készült, de bort is fogyasztottak. Attila csak húst evett, és bort ivott. A több mint 100 literes törteli és hasonlóan nagy más hun kori koronás bronzüstök funkciójának megállapítása már eddig is sok vitára adott alkalmat. Lehetséges, hogy a másutt elesett harcosnak égetéses áldozatként bemutatott ételek és egyéb tárgyak maradványait tették bele, de az is lehet, hogy italok keverésére szolgált? Az avarok szintén keletről érkeztek a Kárpát-medencébe. Az újabb leletek az ő étkezési kultúrájukra is rávilágítanak. Szegvár-Oromdülő kora avar temető sírjaiból és az ott talált kerámiákból származó földmintákat kiiszapolva ételmaradványokat találtunk.894 Nomád növénytermesztési hagyományokra épülő, és ugyancsak ilyen táplálkozási szokásokat megtartó, de letelepült növénytermesztéssel foglalkozó népesség ételmaradványait találtuk meg itt, de egyáltalán nem szokványos helyen, nem telepásatásban, hanem sírokban, ahová egykor valószínűleg kultikus céllal kerültek. A gabonafélék felhasználásának fontos bizonyítékát látjuk ezekben az igen sok és apró, szenült kása/kenyértöredékekben. Nyilván kedvelt ételféleség lehetett, hiszen tucatnyi sírban ott volt. Mindez általánosan elterjedt fogyasztási szokást és ezzel párhuzamosan halotti rítust fémjelez. Ezek az igen apró töredékek vagy inkább csak morzsák, nagyon hasonlítanak egymásra. A töredékek felületét kisebb-nagyobb lyukak hálózzák be, amelyek a különböző finomságúra őrölt gabonák (liszt, dara) tésztává gyúrása vagy kásává keverése során keletkeztek. Kelesztésre utaló buborékokat, hólyagokat egyiknél sem figyeltünk meg. Szenült állapotuk arra utal, hogy már égett formában kerültek az edényekbe, és velük együtt a sírokba. Kivételt csak az egyik sírban talált maradványok jelentettek, ahol a megszámlált száz töredék közül tízen csak erős bámulást fi894 Lőrinczy Gábor ásatása, 1990. gyeltünk meg, szenülést nem. (Lehet hogy mindez lassú, kíméletes égés eredménye?). Az inkább kása, mintsem lepény töredékes darabkáinak száma elérte ugyan az ezer darabot, de ezek mérete és tömege elhanyagolható volt. Kivételt csak az egyik sírkerámiában talált maradványok jelentettek, mert ezek a darabkák a többihez képest feltűnően nagyok voltak. Az egyik nagyobbacska darabnál jól látszott annak szerkezete: a gabonadara-őrleménybe sütve 2 db kölesszemet találtunk. Nem tudjuk, hogy van-e jelentősége, de mégis megemlítjük, hogy a területtől nem messze fekvő Pitvaros- Víztározó késő avar temető sírjainak földmintáiban ételmaradványokat már nem, csak magvakat találtunk.895 Hogy mi lehet ennek az oka, csak találgatni tudjuk. Megváltozott volna a halotti rítus? Már nem került a halotti torból megszenesedett ételmaradvány az edényekbe, vagy mégis, de ezek szenülésmentes állapotuk miatt a földben nyomtalanul lebomlottak? A késő népvándorlás kori, 9. századi sokféle gabona (közönséges búza, árpa, rozs, zab, köles), vadon termő gyümölcs (galagonya, szeder, szamóca, som stb.) és kultúrgyümölcs (cseresznye, meggy, szilva, őszibarack, kajszi, körte, dió, szőlő) mellett meglepően kevés főzeléknövény (csak borsó, lencse) magját találni, és azt is alacsony számban. Lehet, hogy táplálkozásukban tovább éltek a sztyeppéi szokások? Ételkészítéssel kapcsolatosak a Zalaváron talált késő népvándorlás kori szenült fokhagyma- (Allium sativum) gerezdek is. II. 15.3.4.2. A honfoglaló magyarság ételmaradványai A honfoglaló magyarság „képzeletbeli” konyhájáról néprajzi és régészeti párhuzamok felhasználásával már nem egy könyv született. Az első honfoglaló magyarokhoz köthető ételmaradványok azonban csak nemrégen kerültek elő. Lébény-Billedomb 10. század eleji lelőhelyén gabonakása apró szenült töredékei voltak.896 Hasonló maradványok láttak napvilágot Gyomaendrőd kora Árpád-kori telepéről és a Rákospalota-Újmajor mellett épült МО-as gyűrű feltárásán talált Árpád-kori telepről. Ezekben a kásafélékben a nomád táplálkozási szokások továbbélését látjuk. Edelény-Borsodi földvár 1998. évi feltárása során Wolf Mária az egyik 10. századi leégett ház kemencéjének közelében cserépfazekakat talált lefektetett állapotban (8. ház) (115. kép). Az edényeket színültig kitöltötte a benne főtt, szenült étel (116. kép). 2000-ben feldolgozás céljából három mintát vettünk: 1-3. minták (117-118. kép).897 Az 1998. évi feltárás ételmaradványaiból vett 1-3. minták az edényfal különböző részéből származtak. Homogén szerkezetűek. Egyenletesen elkevert, valamiféle finom, dara jellegű gabonaőrleményt tartalmaznak. 8,5 Lőrinczy Gábor ásatása, 1993. 896 Gyulai 1998. 897 A témáról korábban: Gyulai 2013.
