Kalicz Nándor - Koós Judit: Mezőkövesd-Mosolyás. A neolitikus Szatmár-csoport (AVK I) települése és temetője a kr. e. 6. évezred második feléből - Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 9. (Miskolc, 2014)
A Szatmár-csoportot meghatározó ismeretek rövid összegzése a Mezőkövesd-Mocsolyáson végzett feltárás és a fentebbiekben elvégzett elemzés alapján
70 Kalicz Nándor-Koós Judit Adriai-tenger vidéke. Ezzel kapcsolatban csak H. Todo- rovának eltérő a véleménye, aki szerint a Spondylus nagy tömegű megjelenése Északkelet-Bulgáriában csakis a kagyló fekete-tengeri eredetével magyarázható (Todorova 1995, 56-58; 2002, 177-186). Véleménye szerint a klímaváltozás miatt a víz hőmérséklete jóval magasabb volt a neolitikum és a korai rézkor idején, mint ma, mely kedvezőbb életfeltételeket biztosított a kagyló számára. Ez a megállapítás, mint már említettük, nem találkozik a többi kutató egyetértésével. A következő időszakban, a legkorábbi közép-európai Vonaldíszes Kerámia Kultúrájában jóllehet ritkán, de előfordulnak Spondylus ékszerek. Egy karperec töredéket ismerünk a Dunántúlról (Bakay et al. 1966, 183). Lényegében a németországi Bemburg híres, régi lelőhelye is ennek az időszaknak egy kevésbé fejlett fázisához tartozik (Willms 1985, 1. kép; Müller 1997, 81-96). Tulajdonképpen ehhez az időszakhoz köthetők a Szatmár-csoport fent említett leletei is, amelyek a legkorábbi AVK-t képviselik az Alföldön (Kalicz-Koós 2000b, 51-66). A Spondylus használatának jelentős szakasza tulajdonképpen a Vonaldíszes Kerámiák legkorábbi fázisában kezdődött és a klasszikus időszakában folytatódott a Kárpát-medence keleti és nyugati felén egyaránt (Kalicz 1985, 38, 40, 41. kép; 1989, 106, 7-8. kép; Kalicz—Szénászky 2001, 24-54; Siklósi 2004, 1—90). A legnagyobb fellendülés azonban a késő neolitikumban, a Lengyel-kultúrában vette kezdetét a nyugati részen, míg keleten a Tisza-Herpály-kultúrában és főleg Csőszhalom kevert kultúrájú (Csőszhalom-csoport) horizontális lelőhelyének sírjaiban fordulnak elő a tárgyalt leletek (Kalicz 1985, 57-58, 102; Raczky et al. 1997, 33. kép és kát. szám 1-2, 6-22, 26). Siklósi Zsuzsa és Csengeri Piroska számításai szerint a korábbi időszakban (AVK klasszikus fázisában) ugyanannyi a tengeri kagylók mennyisége, csak más formában jelentek meg (Siklósi-Csengeri 2011,47-62). A felsorolt késő neolitikus kultúrák megszűnésével egyszerre leáldozott a Spondylus kagyló használata a Kárpát-medencében. A kora és java rézkorban (Tiszapolgár-, Bodrogkeresztúr- és Balaton-Lasinja-kultú- rajmárcsak elszórtan találkozunk Spondylussal, melyeket valószínűleg korábbi sírokban találtak és másodlagosan felhasználták őket. A rézkori ékszerek Magyarországon kemény mészkőből kifaragott és csiszolt kőgyöngyök, melyek nagy tömegben kerültek elő a sírokból (Bognár- Kutzián 1963, 338-345; 1972, 148-149). A Spondylus gyöngyök utánzása mészkőből egyidejű a Spondylus legkorábbi megjelenésével a Kárpát-medencében. Füzesabonyban és Tiszalúcon pl. az igazi Spondylus gyöngyök mellett a mészkőgyöngyök is megjelentek (Domboróczki 1997, 22, 26-27; Oravecz 1996, 58-60; 1998-1999, 43- 61). Figyelemreméltó, hogy Bulgáriában (Durankulak) a Spondylus használata a késő Gumelm(a-Kodza DermenKaranovo VI időszakában volt a legelterjedtebb, akkor, amikor a Kárpát-medencében már rézkorról beszélünk, és amikor a Spondylus már nem jut el idáig (Todorova 2002, 177-186; Avramova 2002, 192-306 stb.). A közelmúltban természettudományos térre terelődött a Spondylus kutatás súlypontja (Sümegi 2009, 341-351). A SZATMÁR-CSOPORTOT MEGHATÁROZÓ ISMERETEK RÖVID ÖSSZEGZÉSE A MEZŐKÖVESD-MOCSOLYÁSON VÉGZETT FELTÁRÁS ÉS A FENTEBBIEKBEN ELVÉGZETT ELEMZÉS ALAPJÁN A Szatmár-csoport elterjedési területe és anyagi kultúrája északon a Hernád völgyében Novajidrányig, sőt Kassa/ Kosicéig, keleten Rétközberencsig, délen Ebes-agyag- bányáig és Tiszaszőlősig, délnyugaton Kőteleknél állapítható meg. Az így körülhatárolt terület legfontosabb vidéke a Tisza és a Hernád völgye lényegében egységes, összefüggő leletanyaggal. A lelőhelyek inkább kisméretű településeket jeleznek. A települések szerkezeti elemeiben, az építmények jellegében, irányításában és méretében többnyire egymáshoz hasonlók, azonban az építmények feltárt maradványában helyi eltérések érvényesülhetnek. Az edénykészítés technikája lényegében egységes, a soványításban a felhasznált agyag különbözősége kisebb eltéréseket okozott. A leletek a Szatmár-csoport, vagyis az AVK legidősebb fázisát, azaz kialakuló szakaszát képviselik. A finom és durva kerámia pelyvával és/vagy homokkal, vagy apró kavicsokkal soványított. A formakincs meglehetősen egyszerű: egyetlen vonalból álló, görbe és egyenes vonalú, valamint meandroid karcolt minta díszíti az edények egy részét, valamint a kultusztárgyak között az antropomorf idolokat és a kis oltárokat is. A karcolt díszítés összessége kissé különbözik a klasszikus időszak mintakincsétől. Lazábban elhelyezett egyetlen vonalból álló díszükkel már kezdetben is, a kialakuló fázis idején megjelentek azok a motívumok, amelyek az AVK egész élettartamán keresztül használatban maradtak. Az edényfestést sötét, feketés, vagy barnás színnel készítették. A sötét színű, széles sávokat kísérő gyöngyözéses mintákat és az edények felületét beborító széles sávú motívumokat a fejlődésnek csak ebben a szakaszában, vagyis a Szatmár (AVK I) idején alkalmazták (21. tábla 1-17; 22-30. táblák). Sajnos az edények felületét a talaj jelentős mértékben lemarta, mégis igen sok esetben megmaradt a festés nyoma. A nagyobb, vastag falú háztartási és tárolóedények felületén az ujjal huzigált híg agyagmassza gyakori (felkent barbotin) (31. tábla 18). A kisméretű edényeknél a csőtalpak mindig alacsonyak (31. tábla 15; 32. tábla 12; 36. tábla 10-12) (hiányzik a magas). Kedvelt edénytípus az aszimmetrikusan bikónikus edények alacsony, vastag nyakkal. Természetesen feltűnnek
