Kalicz Nándor - Koós Judit: Mezőkövesd-Mosolyás. A neolitikus Szatmár-csoport (AVK I) települése és temetője a kr. e. 6. évezred második feléből - Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 9. (Miskolc, 2014)
Relatív és abszolút kronológia
62 Kalicz Nándor-Koós Judit helyen feltárt 13 sír egyesével, vagy hármasával a házak végénél került felszínre (Domboróczki 1997, 20-22, 3. kép). Ezzel szemben Mezőkövesd-Mocsolyáson a 25 kibontott sír kis csoportjai szinte félkörben övezték az egykori házakat, ahol nem voltak korabeli objektumok (Kalicz-Koós 1997b, 127 és 3. kép; 2000b, 3. kép; 2002, 1. kép).22 Tiszalúcon, a rézkori település kutatása során (Patay 1987, 89-120) a Szatmár-csoportba tartozó 9 feltárt temetkezésről számolt be Oravecz Hargita. A sírokról, melyek két kisebb csoportban helyezkedtek el nem tudható, hogy milyen viszonyban voltak a saját települési objektumaikkal (Oravecz 1996, 51-62, Fig. 1; 1997, 93- 117, 1. kép). A mocsolyási településen a késői AVK néhány szórványos emlékére bukkantunk,amelyek nagyon felületes, alig észrevehető megtelepedésre utalhatnak (102. tábla 1-17). Ez az időszak jelenthet Mocsolyáson egy alig létező, késői települési fázist. Mivel az itt bemutatott leletanyagot makroelemzéssel, tipológiailag egyelőre nem tudjuk fázisokra bontani, ezért a Szatmár- csoport klasszikus leletanyagát egységként kezeljük a késői jelleg kevés cserepe nélkül. A csoport hordozói nagy gyorsasággal népesítették be a teljes délnyugati települési területet. A gyors terjeszkedésnek tudható be, hogy olyan végpontokon, mint délen Füzesabony-Gubakút, Mezőkövesd-Mocsolyás, északon pedig Novajidrány és Kassa/Kosice, makroelemzéssel semmi észrevehető eltérés nem figyelhető meg. A leletanyagban ugyanazok az edényformák, díszítések (jellegzetes karcolt AVK vonaldísz), a plasztika ugyanolyan gyakorisága és formái jellemzők mindkét területen, sőt még a különleges tárgyak hasonlósága is feltűnő.23 Az edénykészítési technikában is közös vonások figyelhetők meg. A fentebb említett érvek szerint a korábban Szatmár 11-nek, most csak Szatmámak nevezett csoportot, később AVK I fázist olyan kulturális egységnek tartjuk, amely elsősorban az alföldi fiatalabb Körös-kultúra és a Méhtelek-csoport együttes közreműködésével jött létre. A kialakulás helyét többen a Középső- és Felső-Tisza-vi- dékére helyezik (Domboróczki 2005,5-14; 2009,20. kép; 2010b, 137-17624). Ennek időpontjára a 14C vizsgálatok eredményei adhatnak támpontot. Korábbi véleményünkkel ellentétben elfogadjuk a Körös-kultúra elterjedési területének legújabb körvonalazását (Kalicz-Makkay 1972; 22 Lásd lentebb a temetkezési fejezetet. 23 Pl. hegyes aljú miniatűr edényke, és körökkel benyomkodott korongok (68. tábla 2, és 17. tábla 2, 5), ugyanezek Novajidrányban: Csengeri 2003, 10. kép 1, és Kassa/Kosicén: Siska 1989, 14. kép, 8-9. Ezúton köszönjük meg Csengeri Piroskának, hogy novajidrányi ásatásának nagyszámú jellegzetes leletét tanulmányozhattuk a Herman Ottó Múzeumban. 24 Domboróczky László ebben a nagyszabású tanulmányában, talán csak a kerámia kivételével, a legnagyobb részletességgel foglalta össze a Körös-kultúra és a Szatmár-csoport összefüggéseire mutató bizonyítékokat. Mindehhez felhasználta a társtudományok információit (a településtörténettől az abszolút kronológiáig). Megállapításai megbízható alapot nyújtanak a további kutatások, viták számára. Abb. 1; 1977, Karte 2), amihez kiváló támpontot nyújtott Domboróczki László tiszaszőlősi ásatása a lelőhely földrajzi helyzetével, valmint az alföldi Körös és a Szatmár közötti stratigráfia meghatározásával (Domboróczki 2005, http:Avw.ace.hu/am; 2009, 114-118). A Szatmár-csoport tipológiai párhuzamai elsősorban saját elterjedési területén találhatók. A kőteleki lelőhelyen napvilágra került, legkorábbinak vélhető objektum a Tisza jobb partján fekszik, eddig a maga nemében egyedüliként (Raczky 1988, 27-32, 10-19. t.). A legdélebbinek ismert tiszántúli lelőhely Ebes (Kalicz-Makkay 1977, 74. t. 1-22). Arról már régebben sejtések merültek fel, hogy a kialakult Szatmár-csoportot, vagyis az AVK 1 fázisát a Körös-kultúra legkésőbbi (retardáló? ún. „Protovinca”) időszaka a Közép-Alföldön még megérte, legalábbis részben egyidősek voltak (Kalicz-Makkay 1974b, 84). Makkay János saját ásatásai alapján 1982-ben megnevezte azokat a lelőhelyeket, amelyek Körös objektumaiban korai, ill. klasszikus AVK cseréptöredékeket talált (Makkay 1982, 44, 76. j). Ezt követően 2007-ben és 2009-ben részletesen is bemutatta őket (Makkay 2007, 216-230, a szöveghez tartozó képekkel; Szarvas két és Endrőd négy lelőhelyéről: Makkay 2007, 216, Taf. 15, és Fig. 141-143). A legelső képeket Öcsöd-Kiritó hasonló korú együtteséből Raczky Pál közölte (Raczky 1988, 9. kép). Ezek szerint az AVK leleteket, amelyeket többen a Szatmár-csoport- tal azonosítanak a Körösök völgyében, több késő Körös (ún. Protovinca) lelőhely objektumaiban fedezték fel.25 Sajnos az eddig ismertetett cserepek annyira általános, hosszú időszakon keresztül készített típust képviselnek, hogy - a legutolsó AVK időszak kivételével - megtalálhatóak az AVK minden fázisában, ezért nem lehet teljes határozottsággal a Szatmár-csoportba sorolni őket. Talán a Szarvas 23. és Endrőd 6. lelőhelyén talált, Szatmárra emlékeztető töredékek fogadhatók el az egyidejűség bizonyítékának, ami már önmagában is, erőltetés nélkül is jelentős eredmény (Makkay 2007,26. kép 6,30. kép 2-5). Az AVK klasszikus (talán korai Tiszadob) időszakának önálló, objektummal bizonyított dél-alföldi megjelenését Vinca kerámiával keverten először Trogmayer Ottó 1976-os ásatása bizonyította be (Tiszasziget, régebben Ószentiván: Trogmayer 1982, 279-284; 1983, 47-62). Ettől a lelőhelytől kissé északabbra (Hódmező- vásárhely-Tére-fok) az AVK klasszikus leleteinek korai Vinca kerámiával kevert gazdag leletenyagát már Horváth Ferenc tárta fel és tette közzé (Horváth 1989b, 15-40; 1994, 95-124). Ugyanő foglalja össze a Marostól délre szórványosan előforduló AVK-leleteket (Horváth 1996, 128-130). Újabban Paluch Tibor tárt fel a Maros északi partján egy 25 Makkay János Ecsedy István információjára támaszkodva a Déva- ványa-Réhelyen feltárt késő Körös együttes esetében hivatkozik egyetlen AVK cserépre (Ecsedy 1972, 54. t. 4), amely azonban mai ismereteink szerint a késő AVK körébe tartozik. így nem lehet a fent jelzett együttes bizonyítéka.
