György László: A Baden-kultúra telepe Mezőkövesd-Nagy-Fertőn (Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 7. Miskolc, 2008)

Bevezetés - A lelőhely és környékének kutatástörténete

Tiszakeszi és Ernőd lelőhelyekről származó leletmennyi­ség. 17 A Patay Pál által már 1938-ban említett tibolddaróci leletek nem voltak megtalálhatók a Miskolci Múzeumban. 1 A Banner monográfia utáni időszakból Borsod me­gyéből további 27 lelőhely vált ismertté, míg Heves me­gyéből 24. 19 Ezek közül földrajzi helyzetük miatt két lelőhely különösen érdekes. Az egyik Mezőcsát-Hörcsögös, ahol 1958 és 1962 között Patek Erzsébet és Kalicz Nándor végzett ásatást. Itt egy birituális temető részlete került napvilágra, mely­nek érdekessége, hogy a sírok egy kurgán alatt voltak. A Baden-kultúra leleteit Kalicz Nándor a kultúra klasszi­kus időszakába, a Pavúková-féle 3. fázisba sorolta. A közelben egy település maradványait is feltárták a Látóhalom nevű lelőhelyen. 20 A másik lelőhely a Poroszló közelében fekvő Rábolypuszta, ahol 1968-ban Patay Pál és Korek József végzett hitelesítő ásatást. Ezt a helyet Tompa Ferenc a Tisza-kultúra lelőhelyei között említette. A neolitikus leletek mellett a Baden-kultúra emlékei is előkerültek, melyek a kultúra legkorábbi időszakába, a Boleráz cso­portba tartoznak. Patay hasonló leleteket említ szintén Poroszló közeléből, az Aponhát nevű lelőhelyről. Továb­bá a Baden-kultúra szórvány kerámiáját találta Tiszavalk­Kenderföldek lelőhely közelében is. 21 A közöletlen lelőhelyek közül az alábbiak érdemelnek figyelmet: 1. Mezőkeresztes-Csincsetanya Ezen a lelőhelyen Kalicz Nándor tárta fel a Baden­kultúra telepobjektumait 1958-ban, egy kora vaskori temetőrészlettel együtt. 22 2. Mezőkeresztes A Nagyalföldi Kőolajkutató Vállalat egy területén gödörásás közben kerültek elő a bodrogkeresztúri és a Badeni-kultúra kerámiatöredékei. 23 3. Méra Az állomásai szemben lévő dombon szántás közben badeni töredékek kerültek felszínre. 24 4. Tiszakeszi-Tiszapart Tiszakeszitől délre, 4 km-re, közvetlenül a Tisza part­ján tártak fel egy települést, melyen három korszak leletei kerültek elő. A telep nagy része a Baden-kultúrát megelőző időszakból származik, de előkerültek badeni leletek is. 25 17 Banner 1956, 94-95. old. Taf. LXII, 16, 20-22, 26, 27, 29-33, 35­39 és Taf. LXIII, 1-3, 8-11, 16-18, 23-26, 33, 34, 41, 42, 48-50 18 Banner 1956, 102. old. 19 Bondár 2002, 25. old., 1. táblázat 20 Kalicz 1999 21 Patay 1971, 11. és 15. old. 22 AÉ 86 1959 200-201. old. 23 Rég.Füz. 14. 1961, 25. old. 24 Rég.Füz. I. 19. 1966, 13. old. 25 Rég.Füz. I. 19. 1966, 18. old. 5. Muhi-Kocsmadomb A lelőhelyen több évadban végeztek feltárást Hellebrandt Magdolna vezetésével, melyek során egy kelta-szkíta temető került elő. Az ásatás egész területén rézkori gödröket is találtak. 26 6. Poroszló-Rábolypuszta II tábla Az Eger-patak mentén a Tisza II. Vízlépcső E-i főgát­jának megerősítése miatt földmunkákat végeztek, ezért szükségessé vált a régészeti feltárás. Ennek során 1200 m 2-t tártak fel. Többek között 12 badeni gödröt is. Ezek közül az V. szelvény gödörcsoportja érdemel említést, amelynél öt különböző gödör tartozott egy építményhez. Az ásató egy téglalap alakú, ágasfás lakóház típust is említ, amelynek belső tűzhelye mellől sok rézkori kerá­miatöredék került elő. 27 7. Tiszabábolna-Szilpuszta A lelőhelyen Hellebrandt Magdolna tárt fel 5 kora-, illetve javarézkori sírt 1974-ben. Később újabb sírok kerültek elő. A munkálatok során késő rézkori és kora bronzkori telepnyomokat is megfigyeltek. 28 8. Csincse-Gomba Barna földje (M3 14. lh.) A lelőhely a Csincse-patak partján, egy EK-DNy irá­nyú dombon helyezkedik el. Ezen a helyen 5400 m 2-es területet tártak fel, melyen 388 objektum volt több kor­szakból. A rézkori településhez tartozott több cölöplyuk is, de ezek nem rajzoltak ki házalaprajzokat. Egy 21 bögréből álló edénydepó is előkerült a 206. objektum fölött. Egy csontvázas és több, rossz állapotban megma­radt, hamvasztásos sírt is feltártak. 29 9. Kál 1.-Legelő II A lelőhelyen 1994 óta folytak ásatások, melyek során összesen 6000 m 2 területet tártak fel. A 384 objektum között badeni hulladékgödrök is voltak. 30 10. Szihalom-Pamlényi tábla Az M3 autópálya nyomvonalán végzett feltárások so­rán 1995 és 1998 között folytak a munkálatok a lelőhe­lyen. Összesen 1500 telepjelenséget tártak fel, melyek között szórványos badeni telepnyomok is voltak. 31 11. Poroszló, Vár A poroszlói várban, 1978-ban és 1983-ban végzett ásatásokat Szabó János Győző. Az alsó rétegekben neoli­tikus és rézkori telep maradványai voltak. 32 12. Mezőkeresztes-Cset-Halom Mezőkeresztes Ny-i határában a Sályi-patak partján egy dombon 1993-94-ben volt ásatás. Itt 6000 m 2-t tártak fel 264 telepobjektummal és 26 sírral hét korszakból. A lelőhelyen a késő rézkor leletei is előkerültek. 33 26 Rég.Füz. I. 26. 1973, 14. old. 27 Rég.Füz. I. 29. 1976, 12. old. 28 Rég.Füz. I. 30. 1977, 13. old. 29 Rég.Füz. I. 49. 1997, 61-62. old. 30 Rég.Füz. I. 49. 1997, 15. old. 31 Rég.Füz. I. 51. 1998, 100-101. old. 32 Régészeti Kutatások Magyarországon 2000, 194. old. 33 Rég.Füz. 1/49. 1997, 67-68. old.

Next

/
Oldalképek
Tartalom