Boldizsár Péter-Kocsis Edit-Sabján Tibor: A diósgyőri vár középkori kályhacsempéi (Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 6. Miskolc, 2007)
KÉSŐ MÁTYÁS- ÉS JAGELLÓ-KOR
a címertartó angyalok sorozatához tartozó ábrázolás volt, doboz alakú változatát Nagyvázsonyból ismerjük. 85 A 10. típus indás mintája a korabeli fafaragásokkal is szoros rokonságban áll, itt jelenik meg először jó minőségű, rangos műhely által készített, mázas kályhacsempén. Később a minta - kisebb módosulásokkal - vidéki, mezővárosi műhelyek mintakincsében is gyakorivá válik: mind sarokcsempék félcsempéin, mind felső párkánycsempéken. Egy hasonló anyagú, mázas variációja a közeli Muhiról került elő. 86 Történeti kérdések: A Mátyás-korban is kerültek felállításra kályhák a királynéi várban, sajnos a korszakból fennmaradt anyag nagyon töredékes, ezért nehéz csempecsoportokat és kályhákat meghatározni benne. Akad néhány olyan darab, amely azt mutatja, hogy az 1470-80-as években Budán, Visegrádon vagy éppen Nagyvázsonyban dolgozó műhelyek itt is tevékenykedtek, és hasonlóan pompás kályhákat készítettek. Erre utalnak a „lovagalakos kályha 1 ', a „Mátyás címeres 11 kályha, a „háromkirályok kályha", valamint a nagyvázsonyi dobozos csempékből készült kályha műhelyének töredékei. KÉSŐ MÁTYÁS- ÉS JAGELLÓ-KOR /. típus (LXXIV. tábla, 1.) Négyzetes, zárt előlapú, fiókos hátrészü csempe (a lovagalakos kályha griffes csempéjének másolata). Az előlap közepén griff, elmosódott, balra csavarodó kúszóleveles keretben. Ez a két pálcatag közé illesztett keret még az eredeti csempéhez tartozott, majd egy hornyolat után újabb léckeret veszi körül, ezután következik csak a csempe igazi léckerete. A sokszoros keretelés a csempe másolására utal. Az előlap fala igen vastag, hullámos, egy helyen meg is repedt, mert a csempe készítője nehezen tudta a vastag agyaglapot a negatívba préselni. A fiókos hátrész eleinte egyenletesen, majd néhány centi után hirtelen szűkül. Az előlap és a hátrész illeszkedéséhez csak kevés agyagot használtak, de azt jól elsimították. Anyaga homokkal és apró kavicsokkal erősen soványított vörös cserép, melyet barna máz borít. A máz néhol összefolyt, a széle felé világosabb, narancssárgás. Hátoldala enyhén kormos. 87 Méret: magasság: 23 cm, szélesség: 23,5 cm, mérhető mélység: több mint 8 cm, falvastagság: nem mérhető, keretszélesség: 1,1-1,5 cm, léckeret szélessége: 1 cm, kúszóleveles keret szélessége: 2 cm, belső tükör a griffel: magasság: 12-12,5 cm, szélesség: 13,5-13,8 cm. 85 Nagyvázsonyi 4. típus: Tamási, 1986. 236-237. 4-6. ábra. 86 Michnai Attila: 1982. 138-143. 11. kép 3. és 14. kép 1-2., A Dunántúlon mázatlan, félcsempe variációi terjedtek el: Külsővat: llon-Sabján, 1989. 66-81., Parádi, 1990. 150. 2.. 4-5. kép., Nagyvázsony: Tamási, 1989. 156., Csepely: Kovalovszki, 1969. 239., Vasvár: Kádár, 1953. Sümeg: Kozák, 1972., Az Alföldön és Erdélyben felső párkánycsempéken bukkan fel: Nagymágocs: Szatmári, 1985. 1-2. kép., Csekefalva: Benkő, 1984., A Felvidék északnyugati részén faragott bútorokon őrződött meg ez a minta: Bártfa, a Szent Egyed plébániatemplom könyvtárszekrénye 1480 körül Hervartó, szentségtartó faliszekrény Kovalovszki, 1980., Szepeshely, plébániatemplom, stallum, Csetnek, plébániatemplom, a városi tanács stalluma, XV. század 2. fele. 87 Közli: Czeglédy, 1988. 64., XL/a. tábla. Darabszám: Három összeillő töredék csempévé kiegészítve. Ltsz: 64.36. 2. típus (LXXV. tábla) Téglalap alakú, zárt előlapú, fiókos hátrészü csempe. A csempe fő motívuma egy kúszólevelekkel díszített szamárhátíves kapukeret, ami fölött két ikerablak közé állított fiatornyon egy kereszt van. Az ív alatt egy négykaréjos nyílás, négy ablak és egy rácsos vasalatú ajtó látható. A csempe két oldalán oszloptalapzaton álló, szalaggal áttekert pöttyözött henger áll, fölötte elnagyolt fiatorony látható. (Ez a csempe a lovagalakos kályha nagy mérműves csempéjének utánzata.) Anyaga homokkal finoman soványított fehér cserép, a fiók külseje enyhén vöröses színt kapott. Háta kormos. A csempe homloklapja vegyes ólommázzal van ellátva, amelyen az alapszín a zöld. A szamárhátív alatti rész, az oszlopokra csavarodó szalagok pontozott közei, a nagy oszlopok melletti kisoszlopök és a csempe tetején egy vízszintes sáv sárga színű. Barna mázzal látták el a szamárhátív feletti gótikus ablaksort, a keresztet és az oldalsó fiatornyok gömbdíszeit. A csempe kerete többnyire mázatlan, de néhol zöld máz folyt rá. Lehetséges, hogy a kiegészített csempe eredetileg nem egy csempe volt, ezért más színvariációk is elképzelhetőek. 88 Méret: magasság: 32,5 cm, szélesség: 22 cm Darabszám: jelenleg kiegészítve 1 csempe három töredékből, de ez akár három csempe is lehetett. 89 . Ltsz: 65.11.6., 73.1.67. 88 Közli: Czeglédy, 1988. 64., 43. kép. (A közölt csempe rekonstrukciós rajza több részletében is pontatlannak bizonyult.) 89 A csempe kiegészítése rossz, a magassági mérete eltúlzott!