Belényesy Károly: Pálos kolostorok az Abaúji-Hegyalján (Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 3. Miskolc, 2004)

FÖLDRAJZI KÖRNYEZET - ABAÚJ MEGYE ÉS AZ ABAÚJI-HEGYALJA KÖZÉPKORI ÉS KORAÚJKORI TÖRTÉNETÉNEK RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA - A PÁLOS REND RÖVID TÖRTÉNETE

A FÖLDRAJZI KÖRNYEZET A Zempléni-hegység (más néven Tokaji-hegység) északnyugati oldalán vizsgált terület az Abaúji-hegyalja kistáj része. Éghajlata mérsékelten száraz, hűvös. Keleten a Hernád termékeny völgye, nyugaton a hegység zárt peremvidéke: Pál hegy (630 m), Borsó hegy (747 m), Gergely hegy (787 m), Magoska (737 m) zárja le. Északon, a Telkibányai, délen a Regéci-medence, illetve a Tolcsva-patak völgye (Hutai-, Erdőhorváti-medence) jelöli ki a térség földrajzi határait (1. térkép). A hegység nyugati tömbjét a Hernádba ömlő (Csengő-, Gönci-patak) illetve a vízgyűjtőjéhez tartozó patakok (Szerencs-, Boldogkőváraljai-patak) keskeny völgyei tagolják. A Tolcsva-patak pedig a vízválasztó túloldalán délkeleti irányban halad egy másik régió: a Bodrog völgye felé.' ABAÚJ MEGYE ÉS AZ ABAÚJI-HEGYALJA KÖZÉPKORI ÉS KORA ÚJKORI TÖRTÉNETÉNEK RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA

2 A megye kezdetben határvármegye volt. Központja Abaúj vár, az országból kivezető nemzetközi útvonal mellett jött létre. Ezt a helyet erős vár védte a tatárok 1242-ben nem tudták elfoglalni. Holott a környező német (Gönc), orosz (Ruszka) telepesekkel benépesített vidéket teljesen elpusztították. Abaújvár mint megyei központ, túlélte tehát a tatárjárást és jelentősége csak a 13. század második felében csökkent érezhetően. Súlyát még akkor sem vesztette el teljesen, hiszen 1556-ig erősségként funkcionált. A térség felemelkedő településeivel (Kassa, Gönc) szemben azonban nem vehette fel a versenyt. A 13. század második felében a királyi vármegye bomlása során alakult ki a középkori Abaúj megye. Miután levált Heves és Sáros megyék tömbjéről, székhelye még Abaújvár volt később azonban a hangsúly a Hernádvölgye gazdag és társadalmi hátterét tekintve is számottevő településeire tevődött át. Ezek közül pedig hamar vezető szerephez jutott Gönc, Vizsoly és az északi kereskedelmi úthoz közeli Kassa. A megyében törzsbirtokos Aba nemzettség a Károly Róberttel folytatott háborúban vereséget szenvedett. Birtokállományuk nagy részét a Drugeth család örökölte és ambiciózusan látott hozzá annak átalakításához. Kassa 1347-ben nyerte el városi kiváltságait, amivel már meglévő gazdasági tekintélyét intézményesítette és végérvényesen kijelölte a megye központi régióját. 1 MKK II. 893-96. Pinczés, 1998. A megyetörténet szemclvényes összeállításához felhasznált müvek: Kemény, 1912., Kemény, 1915., Sziklay-Borovszky, 1896, Szűcs, 1993., Wolf, 1989. A fejlődés lendülete a 15. században megtorpant. Mátyás uralkodása a korábbi folytonos huszita veszéllyel szemben, biztonságot hozott, de az uralkodó halála után nem sokkal beköszöntött új század nem tartozik a megye fénykorához. A terület legnagyobb birtokosa ekkor azok a Perényi család volt, amely még a Drugeth időszak alatt kezdte meg felemelkedését. Abaúj megye területe a 16. századi háborús körülmények között gyakran cserélt gazdát, míg végül a Királyi Magyarország része lett. A török háborúk határterületeként, csak néhány betörést kellett elszenvednie és a megye déli része kivételével nem került az oszmán közigazgatás alá. A 16-17. század folyamatos háborúi azonban nyomot hagytak történetén. A Királyi Magyarország és a Fejedelemség határán kevés nyugalmas esztendőt tudhatott magáénak. Ezt az időszakot úgy tűnik a reformáció szellemi áramlata eredményesen tudta kihasználni és már a 16. században jelentős teret nyert a megyében. Ez hozzájárult az addig zömében németajkú terület elmagyarosodásához is. A lakosság azután a Rákóczi-szabadságharc kapcsán a kurucok jelentős tömegbázisa volt. A megye lakossága az állandó háborúk alatt jelentősen megfogyatkozott, ehhez a csökkenéshez az 1707-es pestisjárvány is hozzájárult, ami végérvényesen lezárt egy hosszú és mozgalmas korszakot a terület történetében. A PÁLOS REND RÖVID TÖRTÉNETE

3 A 13. században a középkori Európa erdős hegyvidékein és más a világi élettől való elvonulásra alkalmas helyein remeték, remeteközösségek sokaságával találkozhatunk. A jelképes kivonulás európai méretű divatja olyan méreteket öltött, hogy a 13. század derekán szükséges volt a közösségek életének generális szabályozására. Ennek érdekében IV. Sándor pápa 1256-ban a kisebb remetetársulásokat Szent Ágoston remetéi néven egyesítette, újabb rendek létrehozását pedig megtiltotta. A középkori Magyarországon is szaporodó remetetelepek miatt a 13. század folyamán ország több egyházmegyéjében hasonló sor került a közösségek életének szabályozása. A hagyomány szerint a Patacs felett élő remetéknek Bertalan pécsi püspök adott életszabályokat, még 1225ben. 1263-ban 7 közösség „Quorum noinina haec sunt: Insula Pilup Sanctae Helenae,

4 Kewkuwth Sanctae A rendtörténet fontosabb forrásai: Mályusz. 1971, 257-274., Hervay, 1984., Hcrvay. 1988., Beneze, 1991.. Bencze-Szekér 1993. 7-9., Török, 1977., F. Romhányi, 2000a. 4 A többször nem említett közösség helyét meghatározó Pilup szól többen a Pilis elírt alakjaként oldottak fel, amely alapján mára máiközismert és széles körben elfogadott az Insula Pilup Szent Ilona remeteségnek a Kesztölc felett Özséb állal alapítóit Szent Kereszt közösséggel való azonosítása. De nem szabad elfelejtenünk, hogy az azonosítás csupán egyetlen szó olvasatának feltételezett megfej-