Simon Zoltán: A füzéri vár a 16-17. században (Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 1. Miskolc, 2000)

A SZEMÉLYZET

A SZEMÉLYZET Ebben a fejezetben azokat az embereket mu­tatjuk be, akik a vár működését biztosították. A várnagyok A várbeli személyzet, katonaság személyi összetételéről, létszámáról döntő többségében 17. századi forrásokkal rendelkezünk. Kivételt a vár­nagyok jelentenek, akik közül több olyannak is is­merjük a nevét, akik még a 16. században viselték ezt a tisztséget. A várnagyokat a 16. században castellanusnak, a 17. században azonban már in­kább porkolábnak nevezték. Kivételnek számít, hogy 1558-ban Bajori Lénártot fuzéri „praefectus"­nak nevezik. A prefektus azonban - bár a szó ere­detileg várnagyot is jelentett - a 17. században már biztosan nem a vár, hanem az uradalom egyik elöljárója volt. 1567-ben a perényi jobbágyok a ko­rábban „praefectus"-nak nevezett Bajorira mint fü­zéri castellanusra emlékeznek vissza, aki jogtalan­ságokat követett el velük szemben. Ez bizonyítja, hogy a prefektus szó ekkor még várnagyot jelentett. 1601-ben viszont a prefektus már nem azonos a várnaggyal. Úgy tűnik, hogy a változás a Báthoriak birtoklása idején következett be. A 17. században a várnagy az uradalomnak már csupán csak egyik, s nem is a legfontosabb tisztségviselője volt. A várnagy cím presztízsének csökkenését jól tükrözi az azt betöltő személyek társadalmi súlya. 1519-ben a várnagyi tisztet be­töltő, de csak megyei jelentőségű Németi Miklós még egyúttal abaúj i alispán is. 421 Ugyanez már nem mondható el az 1537 és 1542 között működő Káz­méri Gáspárról 422 és az 1542-ben vele együtt vár­nagyként említett Németi Imréről. 423 Ők már csak egyszerű, megyei jelentőségű birtokosoknak te­kinthetőek, akárcsak az 1549-ben szereplő (másik) Németi Miklós, 424 és az 1558-ban említett Bajori Lénárt. 425 A következő, 1559-ből név szerint is is­mert füzéri várnagy a Perényiek délvidéki eredetű, kipróbált familiárisa: Henyei Miklós volt. 426 Henyei korábban az ónodi várnagyságot is betöl­tötte, s volt még akkora tekintélye, hogy olyan nagy múltú családból vegyen magának feleséget, 421 Feld-Cabello, 1980., 56. 422 Komáromy, 1893., 646-677., 748-759., azonban té­vesen Kazinczy Gáspárnak nevezve. 423 Sztáray, 1985., 157. 424 MOL E.148. (NRA), Fasc. 626., Nr. 14. 425 Tóth, 1990., 26. 426 MOL E. 148. (NRA), Fasc. 172., Nr. 3. mint a Gutkeled nemzetségből származó Zele­mériek. A Perényiek idejéből még egy várnagyról van tudomásunk, az egyikről azonban nem tudjuk, hogy pontosan mikor töltötte be a tisztséget. Az 1567. évi urbáriumban ugyanis a Füzér falubeliek vissza­emlékeznek Kozmái Péter várnagy miatt velük történt jogtalanságokra. 427 Kozmái személye köze­lebbről ismeretlen, de nevéből ítélve csupán kör­nyékbelijelentőségű nemes lehetett. Az 1585-ben említett Possay Balázs 428 már a Báthoriak familiárisa volt. A környékbeli Legényén birtokolt. 1600 körül Putnoky Boldizsár volt a vár­nagy. 429 Az egyébként régi, gömöri eredetű Putnokyak zempléni ága - amelyből alighanem Boldizsár is származik - ugyancsak Legényén és Kázméron, tehát Füzér közvetlen szomszédságában birtokolt. Pápay Tamás 1614-ben foglalta el a füzéri várnagyságot. Szolgálatba lépésekor tett esküje fennmaradt. 430 Pápay Tamás nevéből ítélve dunán­túli eredetű lehetett, alighanem csak a Nádas­dyakkal került Füzérre. Pápay csaknem harminc esztendeig volt füzéri várnagy. Utoljára 1641-ben említik, de akkor már beteges volt, szolgálatát nem tudta ellátni. 1648-ban Juhász Pált mondják füzéri porko­lábnak. 431 Ő már nem büszkélkedhetett dicső ősök­kel, bár nemesember volt. 432 427 MOL E. 156. (U et C), Fasc. 122., Nr. 2. 428 MOL E. 148. (NRA), Fasc. 625., Nr. 4. 429 MOL E. 148. (NRA), Fasc. 627., Nr. 21-23. 430 „Papay Thamas Fyzerj porkoláb reversalisa Én Papay Thamas mint az en nemes Uram Tekintetes Nagos Groff Nadasdj Pal uram Füzér Varának Porkolabsagara valaztot. Esküzöm az elő Istenre, ky attia, fíu es Zenth Lelek egy bizony Isten, hogy az eö Naga Varának gondviseleteben es oltalmazásában hű es szorgalmatos akarok lennj, es az Varat eö Nagak hiven megh tartom, semmi fele ellenseghenek feiern fen allataigh es eletem fottaigh megh nem adom, eo Nagat es az eö Naga Paranczolattiatul Jámbor feö ember zolgaytis züksighnek ideien be boczatom es kit Isten el távoztasson, ha eö Nagnak holta teörtennek nem egiebnek, hanem Groff Nadasdj Anna azzonnak, s Groff Nadasdj Kata azzonnak es maradekioknak tartom es megh adom in eo casu kezekhez is boczatom Lelkem hitem es tiztesegem elveztesse alat kinek nagiob bizonsagara attam eö Naganak peczetes levelemet. Datum in Fuzer 22 die Junii Anno 1614. MOL E.148. (NRA) Fasc.627.Nr.28. 431 MOL P. 63. (Bónis cs. lt.-a), 2. cs. 33/23-24.

Next

/
Oldalképek
Tartalom