Gyulai Éva: Régi Diárium - Clementis János fancsali evangélikus lelkész naplója, 1719-1760 - Officina Musei 25. (Miskolc, 2018)
Clementis János fancsali evangélikus lelkész naplója vagy diariuma, 1917-176
[27] 1738 azt indítványozta nekem, hogy ne hagyjam el állomáshelyemet. Mindkettőjüknek mint Czekehaz-i patrónusoknak csodálkoztam azon kegyességén, buzgóságán és hevességén, amelyet az én meghívásomban, illetve a visszatartásomban tanúsítottak, végül belenyugodtam követeléseikbe, és a hívólevelet tiszteletteljesen visszaküldtem, mentegetőzésemben elsősorban a német nyelv nem ismerése miatti elégtelenségemet hoztam fel [a visszautasítás] okaként. A több dolog között, amellyel engem tekintetes Szirmay uram visszatartott, ott volt egy ígéret is, miszerint őurasága három vagy négy év elteltével engem másik egyháznak fog majd kommendálni, de igencsak könnyen megfeledkezett erről az ígéretéről. így tehát rávettem magamat a további maradásra, tekintetes Szirmay uramra és a legkegyesebb özvegyre, Askuty Mária úrnőre és nővérére, Askuty Julianna úrnőre129 való tekintettel, bár a fancsaliak örömmel elbocsátottak volna, sőt, ha rajtuk áll a dolog, talán el is hajtottak volna, de nem törődtem ennek a sok embernek a hálátlanságával, akik csak azért látták jónak az én viszszatartásomat, hogy ne sértsék meg tekintetes Szirmay uramat. Ez alkalommal a hallgatóim irántam tanúsított felebaráti szeretete [charitas) felvirágzott, és újból megerősítettek engem a hivatalomban, ráadásul, úgyszólván, a fizetésemet is megemelték, az alábbi levélben: Miután isteni szándékból az igen tisztelendő dementis János uramat a Fancsali és a Fügedi ágostai hitvallású egyházakhoz tartozó patrónus urak és hallgatók egyező akaratából a továbbiakban is törvényesen megerősítették mint Isten Igéje buzgó szolgáját és a lelkek fáradhatatlan pásztorát, s hogy az ISTEN szőlejében végzett buzgóságának és fáradozásainak jutalmát ténylegesen is megtapasztalhassa, [eddigi] éves fizetség helyett 1738. január 1-jétől kezdve az említett egyházak őtisztelendőségének a patrónus urak és a hallgatók felajánlásából készpénzben 60 magyar forintot és 40 köböl gabonát rendeltek, s mindezt őtisztelendősége az alább kinyilvánított mód szerint akadály nélkül beszedheti majd. 129 Özv. Matolcsy Györgyné Asguthy Mária (1693/94-1761] és nővére, Fáy Ádámné Asguthy Julianna (1702-1776). Fáy Ádám és felesége, Asguthy Julianna ikerfiait, Lászlót és Mihályt 1745. november 21-én keresztelte (Abaúj)Devecserben Clementis János lelkész, aki egyben az egyik keresztapa is volt. További keresztszülők: Fáy András és felesége, Kós (azaz: lévai Koós) Borbála, illetve Petroselini Anna. Fancsal ev. ak. f. 6v 124