Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Néprajzi előadások és írások
nalaznak, hanem különféle életminőséget, szemléletmódot, eltérő viszonyokat az élő és élettelen világjelenségeihez. Ennek alapja, hogy a különféle térszínek településtörténete az etnikai arculattal is összefügg: a vlach jogú települések kialakulása, majd a 16-17. századi magyar és szlovák megtelepülés folyamatai a német bányászok közösségeivel szimbiózisban fejlődtek. Bár a gazdaság és a társadalom változása fokozatosan felülírta a táj és ember hagyományos viszonyának részleteit, jellemző volt, hogy a völgyek aljában magyarok laktak, felső részükben pedig szlovákok, akiknek útja a természetes vizek mentén haladt a sík vidékek irányába. A természetes növénytakaró a szintvonalak mentén követi a hegyek oldalát, sorra átszelve a völgyeket, a kultúrnövények művelésének északi határa ugyancsak metszi a Garam völgyét, befolyásolva ezzel az ott élők élettevékenységét: pl. a szőlő Barsban Léváig húzódott fel, a vizsgált korszakban elterjedő kukorica termesztési határa ugyancsak a tengerszint felett 600-700 méter. A Garam felső szakaszának településein nem ismerték a búzatermesztést sem, a rozs is csak Garamszentkereszt és Körmöcbánya térségében foglalt el nagyobb területet, a Kisalföld felé nyíló völgyekben - főleg Aranyosmarót és Újbánya térségében - az árpa vetésének jutott a legnagyobb terület. Észak felé haladva nem csupán a szántóföld aránya csökkent, hanem a terméshozamoké is. Mindezek hatása jelentkezett a táj megtartó képességében is: észak felé meredeken zuhant a népsűrűség. Az említett adottságok erőteljesen tükröződtek a térség népeinek - a 16-17. századtól már az írásos forrásokban is bőséggel adatolt - táji kapcsolataiban, szezonális tevékenységében, elsősorban a búza- és szőlőtermő vidékeken végzett robot- és/vagy bérmunkájában. A vármegye déli részét magyarok, Körmöcbánya környékét pedig németek lakták, ám a népesség zöme szlovák volt. A középkor során vélhetően nagyobb tömböt alkotó, a 17-18. századra már többfelé szétszóródott barsi németség egyik települési központja Körmöcbánya környékén volt, a másik tömb a Madarastól délre, a Zsamóca-Oszlány országút mentén helyezkedett el. A németség életmódja együtt változott a térség tájhasznosításával: zömük bányász volt, vagy a bányászathoz kapcsolódó montán ipart űzött, de a Madaras aljában települt bányászvároskák később paraszttelepülésekké alakulhattak. A Garam menti németség a konfesszionálisan homogén zónában jelentős számban beolvadt a szlovákságba. Bár a nyelvhatár érdemben nem változott, a szlovákok előre tolták telepeiket Bars mellett Nyitra, Esztergom és Komárom vármegyében is; Nógrádban és Hontban egészen Pest megyéig eljutottak. A szlovákosodás összefügg a térség népeinek életmódváltásával: a fémbányászat csökkenő jelentősége a németség szlovákosodását, a német szigetek szlovákká válását siettette. Barsban a jobbágynépesség életmódjában kiterjedt területeken meghatározójelentősége volt a bányák körüli tevékenységnek, munkavállalásnak. A bányászat a Felföld regionális sajátossága volt, évszázadokon át fontos telepítőerő, ami - korszakonként és alrégiónként változó haszonnal - a nemesfémek kinyerésétől a vasig, szénig különféle gazdasági célokat szolgált. A hegyvidéki települések 48
