Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)

Néprajzi előadások és írások

Magyarországon az elmúlt századokban nem vált el egymástól élesen a kézműves tevékenység és a mezőgazdálkodás. A tárgyalkotó kultúra és a népművészet virágkorának tartott időszakban, a 18. század utolsó harmada és a 19. század során gyakran a mezővárosi és falusi céhek tagjai is földet, szőlőt műveltek, a parasztok jelentős csoportjai pedig a mezőgazdaság éves termelési csúcsai után gyakran végeztek kézmüves/háziiparos munkát. Ebben a történeti folyamatban egyaránt jelen volt a paraszti társadalom tárgyi ellátottságának változása, a tárgyszámok növekedése, a köznapi és a reprezentációs tárgyegyüttesek elkülönülése, nem utolsósorban a paraszti ízlés megváltozása.11 Jól tükrözi a komplex tevékenységek és üzemszervezetek működésének lehetőségét a hegyaljai mezővárosok társadalomszerkezete és tárgyi ellátottsága.11 12

Mindezek fényében jelen regionális feldolgozás szempontjai is jórészt adottak, ám - a vizsgálat térbeli kiterjedése miatt - lokális és kistáji konklúziók is feltárhatók, amelyek talán tágabb összefüggésrendszerben is tanulságokat hordoznak.

I. Dél-Zemplén földrajzi potenciálja

A Tokaj-Hegyalja bortermelő mezővárosainak és falvainak tárgyi ellátottságában szerepet játszó kézműves és háziipar elsősorban táji potenciálra, a térség földrajzi adottságaira alapozódott. Nyersanyagbázisát Zemplén vármegye tagolt felszíne biztosította. A vármegye felső tájain, illetve a Zempléni-hegység területén az erdő fája jelentett alapanyagot: a Tokaj-Hegyalját délről tágabban övező vízjárta sík vidékek - Bodrogköz, Taktaköz és a Harangod-vidék, illetve a Tisza bal parti Rétköz és Nyírség - a folyószabályozások és vízrendezés előtt, a 19. század végét megelőzően a vizes élőhelyek növényzetével (galéria erdők, sás, gyékény, nád stb.) járultak hozzá a tárgyalkotó tevékenységhez.13 A térség mozaikos szerkezete adottságként hordozta a táji-természeti adottságokon nyugvó táji munkamegosztást, aminek meghatározó történeti rétegét képezte a lokális tájhasználat keretében formálódó létformák szerkezetében kristályosodó háziipari tevékenység.14 A 19-20. század fordulóján Zemplén vármegye területének művelési ágai az alábbi megoszlást mutatták:15

11 Eperjessy 1967. A parasztság „átmeneti” rétegeiről: Katona 2000. 173-238. Az iparosokról: Paládi-Kovács 2000b. 309-360. A tárgyalkotó kultúra korszakaihoz: K. Csilléry 1977. 14—31., Hofer 1975. 398-414. A felföldi mezővárosok és falvak tárgyi örökségének múzeumi bemutatásához: Kemecsi 2009., Nagyné Batári 2014.

12 Bencsik 1993a. 205-332., Bencsik 1993b.

13 Boros 2005. 257-266., Frisnyák 1994. 9^44., Frisnyák 2004. 61-70., Konkolyné Gyúró 1990.

14 A problematika történeti kérdéseiről: Takács—Udvari 1989a. 195. skk. A táj gazdasági térszerkezetének változásairól összegzőén: Frisnyák 2004. 153-171.

15 Mailáth 1900. 173.

75