Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Néprajzi előadások és írások
1848 előtt a mindenkori feudális szolgáltatás jellege is. A 18. században a gabona nagyobb mértékű termelése már összeforrt ugyan a szemnyerést meggyorsító nyomtatás elterjedésével, ami hangsúlyozta a magyar mezőgazdaság jellegének „kettősségét”, ám a gabonakereskedelemben mennyiségi és minőségi változást csak a vízrendezést követő területnövelés, a mezőgazdaság szerkezetváltozása és a vasúti szállítás elterjedése jelent majd.7 A gabonaforgalmon évszázadokig különböző helyeken élő és eltérő helyzetű társadalmi csoportok osztoztak, s annak eltérő szintjei voltak elkülöníthetők, pontosabban: eltérő szintjei működtek szimbiózisban. A korai történeti források az Árpád-kor második felétől a városok kezében levő, elsősorban a külpiacokra irányuló gabonakereskedelemről szólnak,8 a feudális korban és a korai újkorban gazdagon adatolható a belső gabonaforgalom is. A 16-18. században azonban - főleg N. Kiss István kutatásai révén - a történeti-néprajzi közelítés ismét több ágát különítheti el a cereáliák értékesítésének. Számításai szerint - figyelemmel a terméseredményre, az agrárnépesség lélekszámára és fogyasztására, valamint a vetőmagigényre - a jelzett időszakban Borsod, Heves, Nyitra és Zemplén megyében, kb. 17 ezer km2 területen mintegy 96 ezer mázsa kenyérgabona termett évente. Azt csak megbecsülni lehet, hogy ennek milyen hányada került belső forgalomba, de mindez a gabonapiac létét és szükségességét éppen úgy feltétlenül igazolja, mint a búzát és rozst nem termelő parasztgazdaságok jelentős számát.9 Több mint 130 ezer jobbágygazdaság termelésének elemzésével azt is igazolja, hogy a vizsgált területen a 16. században a jobbágyüzemek 35,6%-a, a 17. században 34,9%-a, 1707-ben pedig 49,8%-a nem termesztett kenyérgabonát. Úgy ítéli meg, hogy a kenyérből ellátatlan népesség különböző társadalmi csoportokból tevődött össze, s egyaránt magában foglalta a monokultúrás területek szőlőtermelőit és állattenyésztőit, a „földnélküliek”, illetve „termésnélküliek” csoportjait, a kézművesek és a napszámosok csoportjait, valamint a falusi népesség bizonytalan megélhetésű elemeit. Ennek a népességnek az ellátása N. Kiss István szerint jelentős mennyiségű kenyérgabona piaci biztosítását igényelte, s annak forgalmában - a piacok mellett - a közvetlen árucsere és a természetbeni juttatás is szerepet játszhatott.10 A középkori gazdaságtörténeti adatok sora jelzi, hogy a gabonafélék, különösen a búza kereskedelme az Alföld és a hegyvidék közötti árucsere legfontosabb vonulata volt. Bár a termény igen jelentős részét a felvidékiek maguk szerezték be, gyakran cserélték el az Alföldön, rendkívül intenzív volt a gabona észak felé való szállítása. Ennek értékesítése részben az Északi-középhegység és az Alföld érintkezési vonalán levő vásárövezet településein (Vác, Gyöngyös, 7 Gunst 1998. 30-31., Kosa 1981. 66., Lásd még: Surányi 2005., Surányi 2008. 36-84. 8 Belitzky 1932. 7-10., Szűcs 1984. 5-33. 9 N. Kiss 1987. 251. 10 N. Kiss 1987. 251. 54
