Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)

Néprajzi előadások és írások

I. Először a legkorábbi vándorokról kell szólnom, mivel Gunda Béla néprajzi gondolkodásának egyik sarokkövét a Kárpátok és a Balkán népeinek kultúrájában fellelhető archaikus elemek problematikája képezte. Itt nem csupán a tradicionális műveltség régies elemeiről van szó, amelyek az egyes etnikumok vagy műveltségi csoportok kultúrájának megelőző állapotából, akár néppé válásukat megelőző korszakából eredeztethetők. Egy általa „óeurópainak” nevezett műveltség maradványait kutatja, ami értelmezésében elvont fogalmat jelöl. Nem egy meghatározott korszakot és területet kíván így megnevezni, hanem azt hangsúlyozza, hogy például a Kárpátok műveltségének olyan elemei vannak, amelyek szerepet játszottak a prehistória különböző korszakaiban, s jórészt beletartoztak a görög-római civilizáció „kultúrleltárába” is. Véleménye szerint régészetileg ezeknek a kultúrelemeknek a nyomát nem, vagy alig lehet visszavezetni megszakítatlanul Európa őstörténetének egy-egy periódusáig, de az elmúlt korok szórványos analógiái és a közelmúltbeli széleskörű geográfiai elterjedésük magas korukat jelzi. Úgy véli, hogy például a fából készült egy- vagy kétajtós szorítócsapda, a tűzfúró, az agyagtekercses fazekas technika, a bödönhajó, a kerek kőkunyhó, a sütőharang, a fakéreg edények vagy a primitív őrlőkövek ősi indoeurópai kultúra maradványai lehetnek a Kárpátokban és Európa más térségeiben, de nem szükségképpen közvetlen, kontinuus maradványokra kell gondolnunk, hanem a tárgy használatának gondolatára, ismeretére, ami a kárpáti (európai) térben különböző időben ide-oda terjedhetett, egyes népcsoportok vették át másoktól, használták, s aztán egyes csoportoknál feledésbe merült.12 A nyelvtörténet kutatói szerint a nyelv gyakran konzervatívabb a tárgyaknál, s a neolitikumban kialakult szavak akár napjainkig fennmaradhattak, és némi bepillantást engednek az indoeurópai és preindoeurópai ember világába. Eredményeikre is hagyatkozva, Gunda Béla így fogalmaz: „...én ezekkel a terminológiákkal kapcsolatban nem az indoeurópait vagy preindoeurópait hangsúlyoznám, hanem inkább óeurópairól beszélnék. Arról az óeurópai kultúráról, amelynek voltak közös vonásai már a neolitikumban, s egyes elemeiben akár mint trák, illír vagy kelta hagyatékok pl. a Balkán félszigeten fennmaradtak. Ebben a nehezen körvonalazható Óeurópában is a népek állataikkal vándoroltak, mert hiszen akkor a neolitikum kezdetén Délnyugat- és Közép-Azsiában tenyésztésbe fogott kecske és juh nem kerülhetett volna el igen korán Európába és Afrikába.”13 A korai kultúrákkal a Kárpát-medencében is megjelenő haszonállatok és növények nem helyi fejlemények, hanem vándorlások, elterjedés eredményei térségünkben. Az már Györffy István óta ismert etnográfiánkban, hogy Dél-Európa már fejlett növénytermesztéssel bírt, amikor az öreg kontinens északi része még többnyire gyűjtögető életmódot folytatott, s

12 Gunda 1966. 291-294., 374-375.

13 Gunda 1982. 201. Vő. hivatkozásaival: Hubschmid 1954. 195-196., Meringer 1921. 14., Nopcsa 1925. 227-238.

34