Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Kiállítások elé
s mellésimul, mint megbékélt, sokat szenvedett szerető.” Az emlékezet által életben tartott ember különös jele és jelentése lehet ez a portré, a mindennapokhoz nőtt örökös jelenlété. Mert a maiak emlékezetében él még a busa, rakoncátlan haj őszülő tincseitől különös, szabályos fejforma. A maiakban eleven a beszélgetés közelségéből a szemek figyelme és a bajusz karaktert adó foltja. Ismerősök még a rutinosan megszokott mozdulatok: a három ujj közé szorított, végig égett cigaretta füstje, a zsebben hordható hamutartó nyitása és bepattintása vagy az ujjak között tartott pálinkáspohár. A göcögő nevetés elharapott vége, ahol magára maradt a vele kacagó. A derű mögött a nyitott szíven megérezhető vékony, kemény páncél, ami nem engedi kinyílni a legféltettebb magányt. Többeknek ismerősek még szájából a szentírás szavai, egy zsoltár, a temető homokdombjáról behallatszó ének, másoknak akár az örökös szabadság után vágyakozó ember édesbús szava, fájdalmasan nehéz kétkedése. Az olykor kicsit maníros szentségelés. Az emlékezet bizonyára megszelídíti szavában a „Te láttad, Uram...” kategorikus keménységét! Lággyá és megengedővé, talán úgy, mint József Attilánál: „Láttam Uram, a hegyeidet S olyan kicsike vagyok én. Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló, Hogy küszöbödre ülhessek, Uram.” A maiak még ismerik az 1944-ben született, két évtizedig géresi lelkész életútját Zemplénagárdtól Nagykaposon, Prágán, a Csallóközön át Aranyosapátiig. S tudják, hogy Menyus gondolkodásában, festészetében, énekében - sokféle kultúrában megmerítkezve is - élete végéig megőrizte a bodrogközi paraszt ősök örökségét, és mindig munkált benne azok féltése. A Te láttad, Uram... című kötetében így fogalmazott: „Ha majd közeledtek a távolból hazafelé, még nagyon sokáig a templom lesz az, amit falutokból, nevelő házatokból elsőként megpillanttok. S ha nem is gondoltok rá, de érzéseitek csöndes zugában ott lesz az Isten.” A maiak tudják, hogy Tiszai Nagy Menyhért hosszú út után végleg hazaérkezett. Az utánunk jövőket persze nem tudhatom. Idősödve, kétségeimmel is, hajlamos vagyok hinni Kormos Istvánnak: „Utánunk igazabbak jönnek... Ok a szavak első jelentését mondják, és rendbe raknak mindent majd utánunk.” Ha így lesz, az elkövetkezők emlékezete bizonyosan körülöleli, befonja majd Tiszai Nagy Menyhért emlékművét. (Elhangzott 2017. június 30-án, Kisgéresben, Tiszai Menyhért szobrának avatásán.) 260
