Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Kiállítások elé
ciákat, rendezvényeket.1 Meghatározó, hogy Herman - legalább a Madarak és fák napja okán - generációk óta jelen van az iskolai oktató-nevelő munkában, s persze nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy pl. A madarak hasznáról és káráról című könyve még életében 20 ezer példányban látott napvilágot, ami szinte példátlan a korabeli könyvkiadás históriájában.1 2 Az előbb sztereotípiákat említettem az életmű kapcsán, ezek között különösen figyelmet érdemel a polihisztor Herman Ottó állandó jelző. A fogalom minden bizonnyal a tanítvány, Lambrecht Kálmán 1920-ban megjelent Hermanéletrajza hatására került a közbeszédbe.3 (A kötet értelmezését alapul véve a Herman-tanítvány Lambrechtre is ráillik a polihisztor kifejezés.) Rendkívül népszerű könyvében részletezően foglalkozott a polihisztorokkal, s arra jutott, hogy azokat a 19. század tudományossága hozta meg a magyarság számára Brassai Sámuel, Pulszky Ferenc és Herman Ottó személyében. A későbbi kutatások alapján meg kell jegyeznünk, hogy Herman autodidakta volt, nem volt szaktudós, s abban az értelemben bizonyosan polihisztor sem, mint például Brassai Sámuel, aki teológus, biológus, geográfus, statisztikus, filozófus, kritikus volt, foglalkozott zeneelmélettel, esztétikával és közgazdasággal, mellette szanszkrit nyelvet tanított az egyetemen. Ahogyan Kása László fogalmazott: ha Herman a 19. század első felében tevékenykedik, polihisztor lett volna, de a 19. század utolsó harmadában kiformálódó szaktudományok ezt már nem tették lehetővé.4 Herman egész életében ugyanazt az utat járta a tudományban: a pozitívizmus jegyében az empirizmust, illetve a természettudományi módszert tartotta követendőnek, és az evolucionista szemléletébe vont be mindent nagyon tudatos építkezéssel, felhasználva a hazai és a nemzetközi szakirodalom sokféle impulzusát. Talán nem is egyszerűen a természettudósi érdeklődéséből vezethető le a néprajzi gondolkodása sem, inkább az élővilág és az ember több évezredes egymásra hatása, a természetben élő ember megfigyelése, tapasztalatán nyugvó eszközhasználó tudásának a felismeréséből. Nem lényegtelen, hogy az eszközhasználó ember történeti korszakainak szerszámait a 19-20. század fordulóján még sorozatokba próbálta illeszteni a kutatás, s majd két emberöltőnek kellett még eltelni az evolúció múltilineáris értelmezéséig is. Mondhatni, benne volt a korszak levegőjében a Wörter und Sachen ideája, vagy az - amit 1903-ban Posta Béla írt le nálunk először -, hogy a régészet ásatag néprajz, a néprajz pedig recens régészet.5 Például éppen a Posta által szervezett régészeti tanfolyamok 1 Munkái és a róla szóló írások összegző bibliográfiája: Bokrosné Stramszky Piroska-Szabóné Lenkefi Ildikó (összeáll.): „Az utolsó magv ar polihisztor” Herman Ottó bibliográfia. II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár. Miskolc, 2003. 2 H. Szabó Béla: Herman Ottó, az ismeretterjesztő. Borsodi Szemle V. (1961) 2. szám 157-160. 3 Lambrecht Kálmán: Herman Ottó - az utolsó magyar polihisztor élete és kora. Bíró Miklós kiadása. Budapest, 1920. 4 Kosa László: A magyar néprajz tudománytörténete, 120-126. Gondolat. Budapest, 1989. 5 Posta Béla: Levél a szerkesztőhöz. Néprajzi Értesítő IV. (1903) 153. 230
