Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)

Kiállítások elé

nemzedékeinek hétköznapjai és ünnepei. Bár a tősgyökeres szegediekben ma is erős a „szegediség”, s Kálmány Lajos, Tömörkény István, Móra Ferenc és más kitűnőségek életműve után merésznek tűnhet, de mégsem túloz a gyűjteményéről 2004-ben megjelentetett katalógus címe, ami a „legszögedibb szögedi”-nek nevezi Bálint Sándort. Az 1957-ben két vaskos kötetben megjelent Szegedi Szótár, a Szegedi paprika történeti-néprajzi monográfiája (1962), a Szeged népe (1965), a Szegedi példabeszédek és jeles mondások (1972), Szeged reneszánsz kori műveltsége (1975), majd élete végén A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete című összegzés zárta a nagy müvek sorát (1975-1980). De ebbe a körbe illeszkedik a kiváló mesélő, Tombácz János mesekincsének megjelentetése is (1975).

A vallási néprajz, s a katolikus magyarság néprajzi kutatása hazánkban meglehetősen későn kezdődött el, s például az 1930-as évek első felében megjelent összefoglaló néprajzi kézikönyvsorozat jószerével nélkülözi ezt a problematikát. Maga a római katolikus egyház sem tudta, bizonyára nem is akarta mindig megtalálni a liturgia és a paraliturgia határát, ilyen formán a tájékozott néprajzkutató számára termékeny kutatási területet jelentett a tételes vallás és a néphit organikus kapcsolódása. Mind Bálint Sándor, mind a református Illyés Endre a német vallásos néprajz ösztönzésére indult el a tételes vallások néprajzi vizsgálatában, de eszmevilágukat nem az formálta. A néprajzilag sokkal képzettebb Bálint Sándor egyéni utat járt: ahogyan Kosa László megfogalmazta, a népi katolicizmust nemcsak tárgyává tette, hanem tudományos munkája szemléleti alapjává is. Az őstörténettel szemben ő a középkort és a barokkot állította vizsgálatai középpontjába, s rendkívüli szorgalmával a kalendáriumi ünnepek és a paraliturgia rendkívüli gazdagságát tárta fel.1 Megfogalmazásában a vallási néprajz feladata elsősorban annak vizsgálata, hogy a néplélek hogyan reagál a katolikus előírásokra.1 2 Történeti szemlélete és művelődéstörténeti, irodalomtörténeti jártassága kitűnő alapot jelentett ehhez a munkához, s a Népünk ünnepei (1938), a Sacra Hungária (1944), a Boldogasszony vendégségében (1944) kötetei, az Egy magyar szentember. Orosz István önéletrajza (1942) címmel általa gondozott könyv éppen úgy korszakos jelentőségű volt, mint az utolsó évtizedének termése: a Karácsony; húsvét, pünkösd. A nagyünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágából (1973), vagy az Ünnepi kalendárium két kötete (1977). 1936-ban írt először a radnai búcsúról, s aztán élete végéig foglalkoztatta a búcsújárás néprajza: Búcsújáró magyarok című történeti-néprajzi monográfiája csak halála után jelent meg Barna Gábor és Szilárdfy Zoltán szakmai közreműködésével (1994).

Bálint Sándor 1980-ban bekövetkezett halála után hagyatéka a szegedi Móra Ferenc Múzeumba került, s a rendkívül gazdag anyag feldolgozása több évtizedes feladatot jelentett a közgyűjtemény munkatársainak. A hatalmas menynyiségű jegyzet, kézirat, fotográfia mellett múzeumi anyaggá vált a tudós levele-1 Kosa László: A magyar néprajz tudománytörténete, 222. Gondolat Kiadó. Budapest, 1989.

2 Bálint Sándor: Népünk ünnepei, 14. Budapest, 1938.

216