Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)

Elődök és (egykor volt) társak

figyelmét.5 Hasonlóan örökbecsű munkát végzett a tárgyi kultúra területén is. Adatközlőinek információit alapos történeti forráskutatással bővítette ki, s ismeretlen összefüggéseket és részleteket tárt fel a Felső-Tisza-vidékének vízrendezés előtti erdőhasználatáról, az extenzív állattartás rendszeréről, a földművelés regionális vonásairól, s az egyes települések és parasztcsaládok működésének organikus rendjéről.6 Kiemelkedő jelentőségűnek gondolom a lányával és múzeumi utódjával, Saroltával írott munkáját, a népi textíliák lexikonját, melyben a Beregi Múzeum párját ritkító gyűjteményéhez a tárgykészítés és a tárgytípusok gazdag nyelvi örökségét társították.7 Kiváló megfigyelő volt, amit nem csupán a hagyományos műveltség olyan részleteinek leírása igazol, amit a felületes szemlélő talán észre sem vesz, hanem jó érzékkel érezte meg a változások folyamatait is. Talán a kelleténél kevesebb figyelmet kapott eddig társadalom-néprajzi tájékozódása, amibe a régi nemzetségi rend ismérveinek feltárása éppen úgy beágyazódott, mint a falusi cigányság kulturális jegyeinek megfigyelése. Roppant tanulságosak meglátásai a szatmári és beregi aprófalvak zsidóságának szerepéről és a faluközösséggel való viszonyáról, ami azt is igazolja, hogy Csiszár Árpád munkáiban a személyes megélésnek meghatározó része volt.8 Egy-egy munkájában a maga teljességében bontakozik ki a téma történeti problematikája és a megfigyelés élménye: gondoljunk például a dohányról és a dohányzásról írt kis remekének sokirányú kitekintésére,9 vagy a beregi emberek jellegadó foglalkozásainak rövid leírására, amelyek a maguk módján Kiss Lajos szegény embereinek világát idézik.10 A leírt tények a parasztemberek hétköznapjaiban, munkájában sűrűsödnek leginkább, s megszámlálhatatlan finom jellemzővel árnyalják a Tisza menti és Szamos menti népélet rajzát. Kibontakozik ezekből a beregi és a szatmári ember - egymással sok tekintetben rokon - kulturális habitusának karaktere, amit csak olyan ember láthatott egészében, aki maga is hordozója volt ennek a regionális műveltségi változatnak. Nem lehet túlbecsülni annak jelentőségét, hogy Csiszár Árpád a kereszteléstől fogva az emberi élet utolsó útjáig jelen volt a beregiek életének állomásainál, s pótolhatatlanok azok a finom megfigyelései, amelyek a helyi társadalomnak ezekre adott kulturális válaszait rögzítették.

5 Csiszár Árpád: Gyógyítás emberkoponyával Beregben. Ethnographia, LXXVI. (1965) 602- 603., Csiszár Árpád: Szájról-szájra... Népi tudás és hiedelem Beregben. Folklór és Etnográfia, 13. Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszék. Debrecen, 1994.

6 írásainak összegyűjtött kiadása: Csiszár Árpád: A beregi népélet. Néprajzi tanulmányok. Ethnica. Debrecen, 1998.

7 Csiszár Árpád-Felhősné Csiszár Sarolta: A beregi népi textíliák lexikona. Folklór és Etnográfia 11. Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszék. Debrecen, 1983.

8 Csiszár Árpád: A szatmári és beregi aprófalvak zsidósága és a falu kapcsolata a századfordulótól az 1940-es évekig. Deáky Zita-Csoma Zsigmond-Vörös Éva (szerk.): ...és hol a vidék zsidósága?, Centrál-Európa Alapítvány. Budapest 1994. 169-186.

9 Csiszár Árpád: Dohány és dohányzás. Néprajzi emlékek Beregből és Szatmárból, 184-209. Ethnica. Debrecen 2002.

10 Kiss Lajos: A szegény emberek élete, I—II. Gondolat. Budapest, 1981.

194