Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Elődök és (egykor volt) társak
Bár 1981-ben keltezett önéletrajzában azt említette,3 hogy a mezőkövesdi gimnáziumban kedvenc tanára, Dala József és a matyó kisváros miliője csepegtette belé a népművészet iránti érdeklődést, amit bizonyára erősített Ortutay Gyula és több más szakmabeli is, Szalontai Barnabás néprajzi tevékenységének elmélyítésében meghatározó szerepet játszottak a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszékének munkatársai. Az említett önéletrajzban így fogalmazott: „Jelentős impulzusként kell említenem a múzeum fejlődése vonatkozásában 1957 februárjában az itteni találkozást a debreceni egyetem(i) néprajzi intézet munkatársaival, élén dr. Gunda Béla professzorral, a nagyhírű néprajztudóssal és dr. Ujváry Zoltán adjunktussal. [...] A találkozás igen gyümölcsözővé vált, mert bíztatásukkal, szakmai segítségükkel vált a múzeumi szaktudomány, a néprajzi kutatás említésre méltó bázisává.” Mint a forrásból később kiderül, a tanszékkel a jó kapcsolat Ujváry Zoltán professzor tanszékvezetésének időszakában is megmaradt, s révükön például dán, svéd és más külföldi etnográfusok is megfordultak a nyírbátori múzeumban. Hangsúlyozni kell, hogy Szalontai Barnabás néprajzi témaválasztásaiban, az azokban való tájékozódásban, kidolgozásukban, s a megjelentetésben is szerepet kaptak a tanszéki munkatársak. A professzorok mellett megnevezhetjük itt Szabadfalvi Józsefet, Dám Lászlót és Dobrossy Istvánt is, de bizonyára még mások is segítséget nyújtottak Szalontai Barnabás néprajzi munkáinak megszületésében. 1967-ben a Néprajzi Tanszéken szerzett bölcsészdoktori címet, ami szakmai betetőzését jelentette a tudományos életpályának. A témaválasztásokat és a feldolgozás módját tekintve szembetűnő — s ebben is lehetett szerepe a debreceni néprajzi iskolának -, hogy azok a lokális hagyományok még élő jelenségeiből nőttek ki, a funkcionálisan értelmezett tárgyi emlékanyagnak a folklorisztikai és társadalmi összefüggéseire is rávilágítottak, s mindezt tágabb, ahol lehetséges nemzetközi kontextusba igyekeztek helyezni. Megjegyzem, hogy az 1950-es évek végétől, 1960-as évek elejétől a hazai etnográfia fokozatosan kitágította vizsgálatainak vertikumát, s a paraszti kultúra mellett egyre nagyobb figyelmet szentelt az egyéb társadalmi rétegek műveltségének, hangsúlyosan például a kézművesség problematikájának. Ennek fontosságát Nyírbátorban hangsúlyozta az egykori mezőváros öröksége, s nem csoda, ha Szalontai Barnabás munkásságában szervesült a kézműves műhelyek emlékanyagának gyűjtése, a hagyományos technikák és az előállított javak kiállításokon való bemutatása, és azok tudományos feldolgozása. Szalontai Barnabás tudományos tevékenysége kapcsán három munkájáról kívánok itt külön is szólni, amelyek az életmű fontos és időtálló pillérei. Időrendben haladva első a bölcsészdoktori értekezésnek készült, s 1970-ben a néprajzi tanszék sorozatában, könyv alakban is megjelent: Kerámia a nyírbátori 3 Kézirat a Báthori István Múzeum Adattárában. Ezen a helyen köszönöm meg Szabó Saroltának az előadásom megírásához nyújtott segítségét. 188
