Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Néprajzi előadások és írások
és Solobin, tálasok pedig Patak, Újhely, Olaszliszka, Tokaj, Ardó, Szerdahely, Karos, Jesztreb, Ladamóc közösségeiben. Román János hívta fel a figyelmet arra, hogy az említett korszakban végigkövethető a háziipar jellegű agyagművesség mezővárosi céhes iparrá válása, ezzel párhuzamosan néhány településre történő koncentrálódása.101 A 18. század derekán Pazdics úrbéri bevallása utalt arra, hogy határukban „olyan föld van, amelyből jó fazekak égethetők”, de azt is jelzik, hogy annak hasznosítására „iparosok” is vannak a településen.102 A 19-20. század fordulóján a háziipar törzskönyve Sárospatakon 26 családfőt említ, akik fazekas edények készítésével foglalkoznak.103 Ráth Károly az Ezredéves kiállítás kapcsán utal rá, hogy voltak kiállítók, „a kik maguk a termelők és bizonyos tekintetben a kisipar körébe is tartoznak, de készítményük népies jellegénél fogva a háziipari csoportban foglaltak helyet”. Ilyenek a sárospataki fazekasok is.104 6. A háziipar néhány további jellemzője Tokaj-Hegyalja és a környező tájak háziiparának recens feltárása adóssága a kutatásnak, s nem kizárt, hogy számos részletében már az is marad. A különféle háziiparok a kereslet hiányában fokozatosan kikoptak az emberi tevékenységből, időszakos újrafelfedezésük és a felvirágoztatásukra tett kísérletek pedig - megőrizve a régies anyagok, eszközök és technikák nagy részét - funkcionálisan új keretekbe illeszkedik. Az szembetűnő, hogy az archaikus formák újrafelfedezése és elterjedése lényegesen jellemzőbb, mint a polgári, illetve polgárosuló ízlés által létrehozott újabbaké. Mindez azonban nem akadályozza, hogy a háziiparok 20. századi históriájára vonatkozóan néhány fontos összefüggésre utaljunk, ami akár a problematika korábbi históriájának jellemzőire is rávilágít.105 a) A történeti borvidéken és a környező tájakon a háziipar a 20. században alapvetően összefüggött az egyes települések szociális állapotával valamint az értékesítési lehetőségekkel. A rossz birtokstruktúra a nincstelen és a kisföldű népességet rákényszerítette az időszakos vándormunkára és a háziipari tevékenységre, s a Tisza mente, a Bodrogköz, a Rétköz és a Taktaköz szinte minden településén élt például a kosárfonás. (A gyékényfeldolgozás szerepe nem volt már igazán jelentős.) A különféle háziiparok 20. század második felében lezajlott visszaeséséhez - a gyáripari termékek általánossá válása mellett - az is hozzájárult, hogy az alsóbb társadalmi rétegek jelentős része elhagyta a mezőgazdaságot: az iparban, közlekedésben és szállításban, falujukon kívül vállaltak munkát. Ezzel párhu-101 Román 1965. 27., Román 1966. 615-617. Az agyaglelőhelyekhez lásd még: Frisnyák 2004. 163. 102 Takács-Udvari 1989a. 216. 103 Kovács 1898. 64. 104 Ráth 1898. 15. 105 Nincs összegyűjtve a különféle termelői csoportok, szövetkezetek dokumentumanyaga sem, azok birtoklói nem is szívesen adják ki kezükből ezeket az iratokat. 100
