Goda Gertrud: Holló Barnabás (1865-1917) szobrászművész - Officina Musei 23. (Miskolc, 2016)

3. Erzsébet királyné lovas szobra (1898)4. I. Ferenc József király lovas szobra (1898)

Szobrászművészünk Szabó István arcképével indította a gazdag és szép eredményeket felmutató portrészobrászatát. A mű láttán az az érzésünk, maga is vágyott egy valódi, jó jellemarckép megmintázására. Nem tudjuk, találkozott-e egymással a két ember, valószínűbb, hogy már nem, és szobrászunk egy rajzi előkép után dolgozott. Az intellektuális, befelé tekintő arcból a minden külső dolog fölé emelkedő jellem sugárzik. Jó előtte állni és időzni, mert az a képzet kerít hatalmába, hogy lehetek az, aki vagyok, mert ennek az embernek a megítélése, emberismerete magától való. S ha mindezeken túl a plasztikai eleganciát taglalnánk, félő, hogy háttérbe szorítanánk a műből sugárzó valódi értéket. Ez egy olyan ihletett megfogalmazás, amire kevés példa adódik a hazai portréművészetben. Érződik, hogy szinte egy nagy lélegzetvétel eredménye. Az erőteljes, szép koponyaformát, a szelíden lebiccenő arcot, a súlyos kabátot tartó vállakat a művészi lélekteremtés felszabadult öröme hatja át és tartja egységben. S ez teszi a művet igazán klasszikussá. Elképzelhető, hogy a tudós katolikus paptanár iránt Holló rokonszenvet táplált, hiszen voltak közös érdeklődési területeik. Az ábrázolt személyiséget a vármegye monográfiájában így jellemezték: „a görög nemzet és az ázsiai szittya magyar rokonságot, összeköttetést nagy szorgalommal kutatta." A szobrász korának oly fontos kérdésére, mint a honnan jövünk, választ nyert Szabó István megjelent