Goda Gertrud: Holló Barnabás (1865-1917) szobrászművész - Officina Musei 23. (Miskolc, 2016)
A bronz értéke, a szakszerű öntés, a cizellálás, a szállíttatás, a mozgatási munkák nagyságrendileg többe kerülnek annál, amiért a művész hosszú hónapokon keresztül megfeszítve dolgozik, s amivel a közvélemény azonosítja a szobor kiadását. Szinte törvényszerűnek látszik, hogy az alkotók ekkorra elidegenednek művüktől, munkájuk gyümölcse oly késve érik be, hogy addigra a sérelmek elhatalmasodnak. Az avatáskor a művészt gyakorta már más feladat feszíti, s nem is igazán kíván részesülni az ünnepből. A Tompa-szobornál ez a helyzet még nem állt elő, a művész is fiatal, boldog, hogy övéinek egy ilyen tekintélyes művet alkothat, s minden szobrászi leleménnyel próbál kilépni a megszokott, próféta költő sémából. A rimaszombati egész alakos Tompa Mihály-szobor (1902) létrejöttének jelentőségét akkor érthetjük meg igazán, ha azt a költő triumvirátus másik két nagyságának szoboremlékével vetjük össze. Az 1860-ban még Izsó Miklós által elkezdett Petőfi Sándor-szoborra 22 évet kellett várni, s végül Huszár Adolf megmintázásában 1882-ben helyezték el Budapesten a Március 15. téren, komoly nemzeti és nemzetközi gyűjtést követően. Stróbl Alajos Arany jános-szobra a Magyar Nemzeti Múzeum előtt 1893- ban került leleplezésre, akkor, amikor a Tompa szobrászi mintájával Holló már elkészült. Ez egy megyeszékhely részéről igen komoly áldozatvállalást jelentett, s magyarázza annak évtizeddel későbbre eltolódott felavatását. A nagyméretű álló szobrok megalkotása komoly felkészültséget vár el a szobrászoktól. Holló bebizonyítja, hogy a relieftechnikán túl, a téri problémák más megközelítést igénylő feladataihoz is avatott kézzel közelít. Tehetségét kimutatni nem lehetett egyszerű éppen Rimaszombaton, abban a városban, ami a magyar szobrászat terén nagyon is kitüntetett hely: innen indult Szentpéteri József (1781-1862) ötvös-szobrász, Ferenczy István (1792-1856) klasszicista művészünk, s Izsó Miklósnak (1831-1875) is szűkebb pátriája e város. A feladat nagyságával a művész is tisztában volt. Igyekezett Tompa Mihály álló alakjába belesűríteni mindazt az életérzést, ami az 1848-49-es szabadságharc után következett. S ez sikerült is. Talán ezért az elmúlt száz év során a helyben élő és munkálkodó magyar értelmiség jelképe lett. Mindehhez kellett az a nagyon tiszta formákkal bíró, áttekinthető, nyugodt előadásmód, amivel a mű rendelkezik. A test kifejező mozdulatát kísérő tárgyak (papi palást, virágok, könyv) csak az őket megillető hangsúlyt kapják, nem vonják el a figyelmet a töprengő íróról, Rimaszombat nagy szülöttéről. 17
