Goda Gertrud: Holló Barnabás (1865-1917) szobrászművész - Officina Musei 23. (Miskolc, 2016)
is részletesen foglalkoztak, ami nem kerülhette el Holló figyelmét sem. (Adolf Hildebrand, a jeles német klasszicista szobrász A forma problémája a képzőművészetben címmel értékes összefoglaló írást jelentetett meg, majd Hekler Antal A szobrászati stílus című könyve is hasonló színvonalon tárgyalja mindazt, amit a szobrászi körben már évekkel korábban élénk viták közepette tárgyaltak.) Holló a relief középpontjába - mi sem természetesebb - Széchenyi István gróf tettre kész, fiatal alakját helyezte. Ez az eszmei centrum a domborművek esetében gyakran egybeesik a mértani középponttal, ahogyan esetünkben is. Széchenyi álló alakja a hitelesítő iratra mutat, balját lovaskapitányi öltözékéhez tartozó kardjának markolatán nyugtatja, így él a nemzet emlékezetében „a legnagyobb magyar" alakja, amihez e mű is nagyban hozzájárult. A további két alapító, Andrássy György és Vay Ábrahám Széchenyi mozdulatát ismétli, de szerényebb formában, ülő helyzetükben. A negyedik, Károlyi György pedig az arisztokraták csoportját vezetve, állva követi Széchenyit. A mű külön kiemeli Wesselényi Miklós sugalmazó szerepét. Jobb szélen ülve, kardjára támaszkodva, vigyázva szemléli a jó mederbe terelődött eseményt, miközben testtartásával a művész visszavezeti a figyelmet a középpontba. Széchenyi tekintete a másik inspiráló, Felsőbüki Nagy Pál elegánsan kifordított figurájára vetődik, midőn szavait az ülésen elnöklő Máriássy Istvánhoz intézi. A kitörő örömmel fogadott bejelentést a háttérbe kerültek magasra emelt kézzel, ujjongva fogadják. Ők már szinte csak rajzként érzékeltetik a mélységet, míg az előtérben lévők egy nézetre komponált körplasztikáknak foghatók fel. Az egész dombormű emiatt a szokottnál lényegesebb mélységgel bír, az ún. „haut" reliefeken, azaz a magas domborműveken is túltesz, de a mű egységességét mindez nem befolyásolja hátrányosan. A már említett szerencsés tömegmozgatás, a nyugodt felületek és a mozgalmas részek egymáshoz viszonyított aránya meggyőzővé, életszerűvé teszi a tablót, ami talán, mondhatjuk, hogy természetesen színpadszerű megoldásoktól sem idegen, s ami nagyon is velejárója volt akár a felvilágosodás korának, akár a történelmi múlt bűvöletében élő historizmusnak, a gesztusokkal bőven kísért pátoszról nem is beszélve. (Holló Barnabás maga rendezte meg felkérésre ezen esemény életképi verzióját a Sopronban rendezett Széchenyi-ünnepség alkalmával.) A művész ezzel a fiatalkori művével van leginkább jelen a magyar művé12
