Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)
Szokáskeret (A lakodalom forgatókönyve és tisztségviselői a 19. században) - Tisztségviselők, a vőfély szerepe
ség: a palócföldi lakodalmakon ki kellett váltania a vőfélybotot (buzogányt) a menyasszonytól, ami pénzbe került, illetve a menyasszonytáncot ő kezdte meg egy komolyabb összeg bedobásával.216 A tisztséggel kapcsolatban jellemző, hogy a vőfély viselkedésére, tulajdonságaira, személyiségjegyeire gyakran kitérnek a 19—20. századi leírások. Ezek egy része (így a ponyvanyomtatványokban és a debreceni vőfélycéh instrukcióiban megjelenő szabálypontok) iránymutatás és elvárás; más része (a szokásleírásokban lévő adatok) megfigyelésen vagy közvélekedésen alapuló leírás. A debreceni Vőfélyek instrukciója 1695-ben így rendelkezik: „Mineműségére nézve a vőfély pedig légyen emberséges, tisztességes, jó hírű-nevű, kegyes, istenfélő, jámbor.” Elvárta a céh azt is, hogy a tagok „mind a városi concivitáshoz, mind a vőfélységhez hittel kötelezhetők” legyenek, azaz esküvel vagy fogadalommal szavatolják a társulathoz és a városhoz való hűségüket. Megszabta a szabályzat, hogy a vőfély pontosan érkezzen a feladata ellátására, és tartózkodjon a részegeskedéstől. A megállapodott összegen felül további fizetést nem, de önként adott ajándékokat elfogadhat; a menyasszonyfektetéskor a párta pénzzel való kiváltásán nem nyerészkedhet. Ez a legelső viselkedési kódex egyáltalán nem szól a versekről, a köszöntőkről, a helyes beszédmódról vagy az illő hangnemről. Regulái olyan általános, minden céhszabályzatra egyaránt jellemző erkölcsi normák, amelyek a vőfélységre vonatkozó speciális iránymutatást valójában nem adnak.217 Az 1791-ben Vácott megjelent Vöfényi kötelességről... című ponyvafüzet viselkedési és verselési tanácsokat nem ad ugyan, de a vőfély szájába adott mondatok mégis rávilágítanak a tisztség korabeli megítélésére. „így vettem fel ezen beszédeket 1791- ben Januárius 27-kén. Illyés László szólít engemet egy kis fáradtságra, avagy Vőfényi kötelességre, és szolgálok néki tehetségem szerént [...] de jól tudja Kegyelmetek, hogy én nem vagyok írás tudó, sem az én fejem nem Kalendáriom, hogy többet számlálhatnék, hanem a’ mit gyenge elmémből kitanultam, csak azt magyarázhatom.”218 Megjelenik ebben a részletben egy társadalmi elhatárolódás, egy magyarázkodó-mentege- tőző attitűd: az egyszerű rigmusokkal verselő vőfély mintha már nem lenne teljesen elfogadott az írástudók körében. Ugyanezzel az attitűddel a 19. század derekán is találkozunk. Egyed Antal római katolikus pap így ír egy dunaföldvári élményéről 1852-ben: „Én is több előkelőkkel a lakomára hivatalos voltam. A beszédek, versek nem maradtak el, de oly összefüg- getlen modorban, és hibás nyelvezetben történtek, hogy a jobb ízlésűek kívánatukat nyilvánítanak, bárcsak az ilyenféle beköszöntések is, míveltebb korszellemhez idomítva, csinosabb nyelven történnének.”219 A Magyaróvári vőfély könyv 1847-ben azt tanácsolja, hogy a verselést a közrendű emberek számára is mérsékeljék, úri személyek 216 BAKÓ F. 1989. 113. 217 BÉRES A. 2009. 19. 218 Vőfényi kötelességről... Vác, 1791. OSZK 820.772. 219 Dunaföldvári vőfélyek’köszöntése lakodalmakon. Pest, 1852. OSZK Pny. 566. 68
