Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)
Szokáskeret (A lakodalom forgatókönyve és tisztségviselői a 19. században) - Tisztségviselők, a vőfély szerepe
egyéniség, kinek gúnyneve Kutya Pista volt, s ki annyira el volt hírhedve 1820-29- ben, hogy majd minden tehetősb lakosnál ő vitte a nevettető szerepét, s talpraesett ékei, jól rögtönzött versei s mások utánzásai nem megvetendő jövedelmet nyújtottak neki.”194 Kiskunhalasról tudjuk a 19. század végéről, hogy a „rendes vőfély mellett még ú. n. kis vőfély is szerepel, a kinek feladata csakis a vendégek mulattatása tréfás versekkel.”195 A Kárpát-medence szláv népeinek körében ismert volt a kifejezetten nevettető funkciójú vőfély, délszlávoknál a csauz, csausz, szlovákoknál a szvat (vö. zvác - nagyvőfély). A Kralovac környéki horvát lakodalmakban „a bohóc (csaush) a menet vezetője, ki a faluban található legrosszabb lovon ül. Kalapját egy lúdszárny díszíti, derékig mint férfi, alább mint nő van öltözve, s így ül a nyeregtelen rossz gebén; a legnagyobb lármát ő csinálja, s habár tréfái igen nyersek és szögletesek, de míg e hivatalban van, addig senki sem érezheti magát általa megsértve.”196 A trencséni szlovákokról (a hornyákokról) írja a Vasárnapi Újság 1855-ben, hogy ahol „zene mellett végzik a lakodalmat, ott jobbára egy bohócforma egyén, az ún. szvat is szerepel, kinek feladata mindenféle tréfát űzni, amit lehet, ellopni, s a menyasszony jövendő szobájáról a vakolatot leverni, hogy mindjárt legyen neki mit tapasztani, meszelni.”197 A vőfély szerepének társadalmi megítélésében a 20. században is találkozunk a cseléd és a bolond kifejezésekkel. A kisújszállási Z. Tóth Lukács visszaemlékezése szerint amikor hívogatni járt, „kijöttek azok az öreg cselédek: Na, kinek a bolondja vagy? - megkérdték sokszor. Én nem mék többet, énnékem ne mondják, hogy bolond vagyok! [...] A vacsora után, akkor ettek a zenészek, akkor én is. Odaültem a zenészekhez, nekem úgy esett jól. Ti is cselédek vagytok, én is.”198 Valószínű, hogy az alföldi mezővárosok hivatásos vőfélyeinek körében az effajta fogadott cseléd, fizetett mulattató típusú szerepkör erőteljesebben kidomborodott, mint más vidékek alkalmi, és jobbára szívességi-rokonsági alapon választott vőfélyei között. Az általam kutatott kéziratos anyagban mindössze egy helyütt, a Taktabdji vőfély- könyvben fordul elő a vőfélyek feladatait bemutató, azaz a saját tevékenységre reflektáló és azt kommentáló vőfély vers. A szöveg érdekessége, hogy a bolond kifejezéssel itt is találkozunk, méghozzá negatív értelemben: a régebben szokásos szórakoztató-mu- lattató funkció helyett a vendéghívó ceremóniamester és lakomarendező tálalómester szerepkör felé való eltolódást mutatja. 194 RÉSŐ Ensel S. 2000. 341. 195 THÚRYJ. 1890. 409. 196 RÉSŐ Ensel S. 2000. 166. A csauz szó török eredetű, a törökben küldöncöt, követet, míg a katolikus délszlávok körében vőfélyt jelent. Ezt a lakodalmi tisztségviselőt Bálint Sándorra hivatkozva bemutatja az egyik jegyzetében JUNG K. 1978. 245. 197 RÉSŐ Ensel S. 2000. 306. 198 SZILÁGYI M. 2004. 336. 63 T
