Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)
Szokáskeret (A lakodalom forgatókönyve és tisztségviselői a 19. században) - Forgatókönyv
medencében. Érdekes, hogy az egyes típusok sem tájegységhez, sem etnikumhoz nem köthetők. Eloszlásuk egyenletes mind földrajzi értelemben, mind pedig a leírásokban érintett hazai nemzetiségek és sajátos kultúrájú magyar csoportok (székelyek, csángók) vonatkozásában. Talán az egyetlen érdemi észrevétel, hogy az Alföldön háromnapos lakodalomról nincs tudósítás a kötetben. Az adatokból tehát az derül ki világosan, hogy egymás mellett, párhuzamosan éltek sokszor ugyanazon a tájegységen belül is az egy-két- és háromnapos lakodalmi forgatókönyv-típusok. Ez azt valószínűsíti, hogy a szokáskör időtartamának változása nem egy lineáris és egy irányba ható folyamat (miszerint a három nap csökken előbb kettőre, végül egyre). Előfordulnak utalások az ellenkezőjére is, miszerint a 18. században még nem, a 19. században azonban már lehetséges volt a parasztok számára is a két-háromnapos lakodalmak rendezése .147 A menyegzők hosszát több tényező is befolyásolta. Ilyen volt az egyházi szabályozás, amely a 16—18. századok folyamán rendszeresen tiltotta a többnapos lakomázá- sokat és mulatságokat. Kiegészült ez - elsősorban a protestáns felekezetek körében — a racionális, ésszerű takarékoskodásra való intéssel is. A szentesi református egyház kéziratos krónikája ezt a szemléletet így adja elénk: „Lehet gondolni, hogy 100—150 [embjert így vendégelni 2—3 nap mely sokba kerülhetett. Én ugyan, aki az efféle vesztegetéseknek több ízbe szemlélője voltam, bátran merem írni, hogy ha Szentes 1700- tól fogva 1800-ig annak felét, amit a lakodalmakra, keresztelőkre, halotti torra, s névnapi vacsorákra elvesztegetett a közjóra adta volna, olyan Kapitális gyűlt volna belőle össze, hogy annak az Interesséből most adójának nagy része kitelne.”148 Lőcsén a három napig lakodalmazó családot már megbüntették, a 16—18. században egyedül az arisztokrácia tarthatott háromnapos menyegzőket. Az alföldi mezővárosokban a 18. században tiltották az egynaposnál hosszabb lakodalmakat.149 Előfordult az is, hogy a helyi egyházi szokások éppen az ellenkező irányba mozdították a szokáskör időtartamát. Szentesen a templomi esküvő időpontját estéről előrehozták délelőttre. Ennek következtében már délben le kellett ültetni és meg kellett ebédeltetni a násznépet, amitől egyszeriben hosszabbak és drágábbak lettek a lakodalmak.150 Mindezt összevethetjük a recens néprajzi gyűjtésekben gyakran hangsúlyozott minta- követési stratégiákkal, vagy a lehetőségeken messze túlmutató nagy vendéglátás nyögve vállalt költségterheivel is. Úgy tűnik, hogy a lakodalom hossza a 19. században nem tájegységi-etnikai hovatartozás vagy kulturális tradíció kérdése, hanem inkább az anyagi lehetőségek és az azok mögött húzódó társadalmi jelenségek függvénye. 147 BAKÓ F. 1987. 70. 148 Általam korszerűsített átírás, az eredetit betűhíven közli FILEP A. 1971. 130. 149 BAKÓ F. 1987. 70. A lakodalmak hosszát is szabályozni kívánó egyházi rendelkezések áttekintését adja BÁRTH D. 2003. 79-83. 150 FILEP A. 1971. 126. 47
