Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)
Összegzés
A történeti változások legfontosabb szegmensét a műfajon belüli szövegtípusok, szövegcsoportok, szövegformák arányainak átalakulása jelenti. A korszak elején még meghatározó jelentőségű prózai orációk, prédikációs hangvételű ünnepi beszédek száma a század végére körülbelül a felére csökken, és egyes tematikai-funkcionális csoportokban (pl. a hívogatok esetében) átadják a helyüket a verses rigmusoknak. A repertoárból a 20. század elejére gyakorlatilag eltűnnek a lakodalmi mulatóversek, illetve jelenlétük egy-két szövegtípusra korlátozódik. (Országszerte még sokáig megmarad a Tréfás verbunk [213.], és A vőfélyek vitája a házasságról. [193.]) Megnő ugyanakkor a tálalóversek száma és sokfélesége: különösen a kései ponyvákra jellemző, hogy a tartalomnak közel felét-harmadát a vacsora köszöntőversei jelentik. Ezek az arányeltolódások és szerkezeti változások természetesen a lakodalom menetének átalakulásával és a vőfélyek szerepének a megváltozásával vannak összefüggésben. A 19. század második felében lezajló gazdasági-társadalmi átalakulás (a paraszti polgárosulás) következtében a vőfélyverses parasztlakodalom megerősödése, és ezzel együtt a szokáskör vőfélyverseket mindinkább elhagyó egyszerűsödése egyaránt igazolható. Valószínű, hogy a kéziratos vőfélykönyvek egykori száma és mai előkerülésük esélye szorosan összefügg az egyes vidékek népi kultúrájának ilyetén alakulásával. A lakodalom menetének változásai a vőfélykönyvek tartalmában jószerével nem követhetők. A kéziratok esetében ennek több oka is van. Az omniárium-jellegű vegyes gyűjtemények és az asszociatív alkotásmód jegyében létrejövő kéziratos könyvek eleve nem is alkalmasak a forgatókönyv-szerű vizsgálatokra, legfeljebb egyes szövegtípusok megléte vagy hiánya jelenthet fogódzót. A többszerzős, többgenerációs kéziratok esetében éppen a hosszú idő és az egymásra épülő szövegegységek egyre bővülő rendszere zárja ki a változások megragadásának lehetőségét. (Az újabb szerzők általában csak kiegészítik, kipótolják a már meglévő szövegkorpuszt.) A forgatókönyv-szerű, egyszerre leírt, egyszerzős kéziratokról pedig többször kiderült, hogy az egykori teljes kéziratnak csupán töredéke maradt az utókorra. A ponyvák tekintetében nyilvánvalóan éppen fordított a helyzet: nem a meglévő szokásokat rögzíti, hanem a szerző vagy kiadó szándéka szerint kialakított szokásforgatókönyvet népszerűsíti egy-egy kiadvány. így a 19. századra vonatkozóan a lakodalom-rekonstrukció szándékával nem szabad a vőfélykönyvekből és vőfélyversekből kiindulni. A történeti változásvizsgálatok folytatása lehetne a további kutatás egyik fő iránya. A kisgyőrinél e tekintetben sokkal jobb a makói vőfélykönyv-anyag, amelynek teljes áttekintése és alapos elemzése még nem készült el. Újabb, a kisgyőrihez hasonló eset- tanulmányok eredményeire támaszkodva a jelenleginél sokkal megalapozottabban tudnánk általános következtetéseket levonni. 3) Változások a 19. század folyamán 255
