Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)
Összegzés
Szokásforgatókönyv-szerű gyűjtemény Vegyes gyűjtemény Egyszerre leírt (másolt) gyűjtemény Folyamatosan gyarapodó gyűjtemény Egyszerzős gyűjtemény Többszerzős (többgenerációs) kézirat Ezek a kategóriák feltehetően nemcsak a vőfélykönyvekre lesznek alkalmazhatók. A népi írásbeliség más műfajai is leírhatók, osztályozhatók ezzel az egyszerű beosztással, figyelembe véve természetesen az egyes kéziratféleségek egyedi sajátosságait. A szokás menete szerinti sorrendet más esetekben értelemszerűen a megfelelő fogalommal kell helyettesíteni, így például a harctéri naplók, hadifogolynaplók esetében is beszélhetünk időrendben szerkesztett (kronologikus, azaz forgatókönyv-szerű) avagy ötletszerűen összeállított (azaz vegyes) kéziratokról. A vőfélykönyvek egyik jellegzetes csoportja esetében tetten érhető volt az a folklór jellegű alkotásmód, amely paraszti önéletrajzok esetében már korábban említésre került a szakirodalomban. Ez az asszociatív alkotásmód az igaz történeteknek, élményelbeszéléseknek is sajátja: az „egyik gondolatról eszembe jut egy másik” elv alapján történik a narratíva létrehozása. Az írásbeli folklór területén ez a jelenség kiválóan kutatható éppen a vőfélyversek esetében. Itt ugyanis a lakodalom menete szerinti sorrend lenne a legkézenfekvőbb megoldás mind a leírás, mind a szövegtanulás során. Ezzel szemben több esetben tapasztalhattuk, hogy látszólag csapongva és rendszer nélkül, valójában azonban az asszociatív struktúrák mentén szerveződve jött létre egy-egy vőfélykönyv. A szakirodalomban gyakran felvetett táji változatok létezése nem igazolható. A 19. században a kéziratos versanyag meglehetősen egységes, amelynek oka egyértelműen a ponyva egységesítő hatása. Az egyes kéziratokban fellelhető egyedi szövegek sokasága nem a táji különbségek következménye, hanem az egyéni szerzőség és az invariánsok tömegét termelő változatképződés eredménye. Ugyanakkor igaz, hogy a 19. század közepéről vagy az előtti időből csak alföldi kéziratos vőfélykönyvekkel rendelkezünk. Más nagytájakról előkerülő régi kéziratok (különösen az erdélyiek) biztosan tovább árnyalják majd ezt a leegyszerűsített következtetést. 2) Műfaj- és motívumtörténeti tanulságok A vizsgálatba bevont több, mint félezer szövegnek körülbelül 5—10%-a esetében sikerült kimutatni a 18. századi közköltészeti alkotásokkal való közvetlen rokonságát, illetve legalább néhány sornyi, vagy néhány strófányi szövegszintű egyezését. Ezek a párhuzamok számos esetben oly közeliek, hogy komolyan felmerül a kéziratok előéletére, kapcsolataira, vagy a szerzők élettörténetére vonatkozó további kutatások, részletvizsgálatok szükségessége. Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy leginkább a 253
