Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)
Összegzés
ÖSSZEGZÉS 1) A vöfélykönyvek a népi írásbeliségben A vőfélykönyvek népi írásbeliségben betöltött speciális szerepét meghatározza az a kettősség, amely a nyomtatás és a kéziratosság közötti átmeneti helyzetből adódik. A folklór és írásbeliség összetett kapcsolatrendszerében számos olyan műfaj és kéziratilletve nyomtatványtípus létezik, amelyek a maguk módján tiszta, egyértelmű helyzetben vannak a nyomtatás vagy a kéziratosság területén. A népi kéziratos könyvek legtöbb fajtája (pl. számadáskönyv, gazdasági napló, harctéri- vagy hadifogolynapló, békeidős katonakönyv, önéletírás, emlékkönyv) soha nem került nyomdába, és nem volt része a populáris kultúra nyomtatott univerzumának. Bizonyos megkötésekkel ide sorolhatók azok a vegyes gyűjtemények, énekeskönyvek, versgyűjtemények, bú- csús- és imakönyvek is, amelyeknek voltak ugyan ponyván terjesztett megfelelőik, de repertoárjukban megőrizték a kéziratos írásbeliségre jellemző összetettséget és sokszínűséget. Hasonlóképpen elmondható, hogy bizonyos nyomtatványtípusoknak (leginkább a kalendáriumoknak) soha nem keletkeztek kéziratos megfelelőik, legfeljebb egyes szövegeket, vagy egyéb elemeket (pl. csíziókat) másoltak ki belőlük a népi kéziratok szerzői. Ezekkel szemben a vőfélykönyv egyszerre és hozzávetőlegesen azonos súllyal van jelen a nyomtatott és kéziratos írásbeliségben, melynek köszönhetően a kétféle közeg állandó kölcsönhatása a műfaj egészét alapvetően meghatározza. A ponyván megjelent, nyomtatott vőfélykönyvek áttekintésének egyik eredménye az a beosztás, amely A-tól H-ig nyolc alaptípusba sorolja a 19. században megjelent országos terjesztésű kiadványokat. Ebből a vizsgálatból kiderült, hogy az egyes „újdonnan új” és „legújabb” vőfélykönyvek mennyit merítettek a korábban megjelent hasonló füzetekből, illetve mennyiben tekinthetők valóban új alkotásnak. Számos vőfélyvers két évszázadon keresztül történő változatlan továbbélésének (pl. Vajda, hegedűknek álljon meg zengése...[ 50.] vagy Szívvidámításra Isten a bort adta...[ 149.]) az áll a hátterében, hogy az első, A-B—C és D típusú ponyvafüzetek jól bevált szövegeit a kiadók még a 20. század 20-as, 30-as éveiben is átvették és kinyomtatták. Ennek köszönhetően számos 18. század végi vőfélyvers máig fennmaradt és szervesen beépült korunk revival jellegű lakodalmi folklorizmusába. Természetesen nem véletlen, hogy mely szövegek élték túl az egyes ponyvakiadásokat, és örökítődtek át későbbi kiadványokba. A ponyva természetéből adódóan az eladhatóság a legfőbb szempont: a divatos, közismert, széles körben elterjedt és népszerű (tehát folklorizálódott és a közösségi ízlés szűrőjén fennmaradt) lakodalmi 251
