Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)
Szövegelemzés - A közköltészettöl örökölt stílus és poézis - Verselés
3. Kérjük mi hát ötét, hogy kenyeret adjon, Isten őfelsége, el sem is ne hagyjon, Szent testjével minket megajándékozzon, Holtunk után pedig magához fogadjonF20 A páros rímű szövegekben a versszakok szerkezete alapvetően különbözik a bokorrí- mes szövegekétől. Látszólag egyforma a kettő, hiszen a vőfélyversek döntő többségében négysoros strófákat találunk. Ám míg a bokorrímes megoldás esetén a szerkezeti alapegység a strófa, addig a páros rímű szövegek alapegysége a rím által összefogott sorpár. Költészettani értelemben a versszak nem egyszerű tördeléstechnikai jelenség és ritmusbeli szerkezet, hanem értelmi és gondolati egység is. Korábban már említettük, hogy az egy versszak — egy kép szerkesztési elv a menyasszonybúcsúztatók és halottbúcsúztatók egyik legalapvetőbb jellegzetessége. Ez a tartalmi-gondolati struktúra azonban elsősorban a bokorrímes szövegek esetében tud megvalósulni. A vőfélyversek poétikai színvonalán nagyon ritka, hogy a sorpárokra tagolódó páros rímű versek esetében a versszakhatárok egybeessenek az egyes gondolatok, hangulatok kifejezésére hivatott mondatok terjedelmi határaival. Sokkal jellemzőbb az esetlegesség: az összetartozó sorpárok négysoros strófává való szerveződése lényegében csak írásképi, tördeléstechnikai kérdés. Szép példa erre a 84. szöveg, amelyben a strófákra való tördelést akár másképpen is el lehetett volna végezni. A nyomtatott vőfélykönyvek jelentős része pedig nem is alkalmaz versszakokat a szövegképben, hanem egyvégtében hozza a rigmusokat, a hely- és papírkímélő gazdaságosság jegyében. Ha a sorok száma néggyel osztható, akkor formailag nincs különbség egy páros rímű és egy bokorrímes szöveg között. Ha azonban nem jön ki az egész strófák száma, akkor újabb megoldásokkal találkozunk. Ezek közül azt a hármat érdemes bemutatni, amelyek aránylag nagy számban és következetesen megjelennek és formai szempontból a páros rímű szövegeken belül altípusokat képeznek. Az első, hogy a négysoros beosztás után fennmaradó egy sorpár a vers elején vagy végén jelenik meg többletként (lásd például a 119, 195. sz.). Ennek egy stabilabb, többször is előforduló rögzült formája a kétsoros zárlat alkalmazása. Ezek a sorpárok a szöveg törzsétől gyakorlatilag függetlenül, külön egységet alkotva szerepelnek egy kiemelt záró (ritkán bekezdő) funkcióban (például a 82, 115, 139. sz.). Ilyen kétsoros zárlatok időnként bokorrímes versekhez is kapcsolódhatnak (86, 87, 183. sz.). A második jellegzetes páros rímű versforma a tízsoros szöveg. Ez lényegében az előző, kétsoros zárlatot alkalmazó típusból alakulhatott ki, a hozzá kapcsolt kétstró- fányi terjedelem rögzülésével és következetes használatával (131, 204, 211. sz.). Végül harmadikként említem a leggyakoribb ilyen versformát, a páros rímű sorokból építkező hatsoros típust. (Legszebb példái: 66, 102, 103, 112, 153, 172. sz.) A hatsoros 720 720 PántzélJános énekeskönyve. Kecskemét, 1839. [132.] 226
