Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)
Bevezető - Fogalmak
sos, majd nyomtatott) forrásokból terjed, de a szövegeket a konkrét körülményekhez alkalmazzák.” Tematikai szempontból a szövegek a lakodalom eseményeihez kapcsolódnak; formai szempontból pedig költői értékkel ritkán rendelkező rigmusoknak tekinti azokat. A történeti előzményekre utalva két forrást jelöl meg: a vőfélyvers a barokk szerelmi líra és a deákpoézis folytatásának tekinthető, „átvéve ezek fordulatait, négysoros strófáit, egyszerű de mesterkélt rímeit, tréfás szójátékait, csúfondá- ros stílusát.” Hangsúlyozza, hogy a vőfélyversek nemzetközi elterjedtsége mindmáig tisztázatlan, bár az európai szokásköltészet számos hasonló jelenséget ismer, maga a vőfélyvers egyelőre csak a szomszédos népek köréből ismert.14 A vöfélykönyv fogalmát a Magyar Néprajzi Lexikonban Küllős Imola definiálta a következőképpen: „kézzel írt, másolgatás útján népszerűsödő és gyarapodó lakodalmi versgyűjtemény. A paraszti kéziratok egyik legkorábbi s szinte máig élő kedvelt fajtája. A 18. század végétől nyomtatásban is megjelent.”15 Egyrészt a szövegek lakodalomhoz kötöttségét hangsúlyozza, másrészt kiemeli, hogy „a vőfélykönyvek versanyaga koronként és tájanként némi eltérést mutat.” A szöveganyag tekintetében megkülönbözteti a szertartásos és a tréfás, mulattató versezeteket. A vőfélykönyvek funkciójára utalva a szövegtanulást és a több generációs használatot említi. Ebben az értelmezésben a népi kéziratos könyv fogalom köszön vissza, mely elválasztja a vőfélykönyveket a kéziratos énekeskönyvek kategóriájától. Voigt Vilmos meghatározása ezzel szemben a kéziratos költészet egyik válfajának tekinti a vőfélykönyvet; ezzel a besorolással gyakorlatilag a koraújkori közköltészet történeti folytatásaként értelmezi a jelenséget. „Elsősorban vőfélyverseket és a lakodalmi költészet rokon alkotásait (s néha a lakodalmak lebonyolítására vonatkozó praktikus tanácsokat is) tartalmazó gyűjtemény.” Ujváry Zoltánnal szemben - aki idézett tanulmányában a nyomtatott ponyvatermékek felőli elterjedést sejteti - Voigt Vilmos a kéziratos anyag történeti elsőbbségét állapítja meg: “eleinte kéziratos, a 19. századtól egyre inkább nyomtatott volt.” Kiemeli továbbá nemzetközi elterjedtségének tisztázatlanságát, és a szakirodalomból kivehető táji változatok létezésének tényét.16 Küllős Imola a 2004-ben megjelent Közköltészet és népköltészet című kötetében a 17-18. századi közköltészet és a kéziratos énekeskönyvek felől közelíti meg a kérdéskört.17 Meghatározásaiban rámutat a téma folklorisztikai jelentőségére, illetve a további kutatások szükségességére. „A vőfélyversek (és általában a lakodalom költészete) olyan, viszonylag hosszú életű, heterogén összetételű forráscsoportját jelentik a folklorisztikai szövegkutatásnak, amelyben jól megragadható mind a folklorizálódás, mind a folklorizmus jelensége.”18 Az írásbeliség és a szóbeliség közötti, közvetítő funkciójú 14 VOIGT V. 1994b. 203. 15 KÜLLŐS I. 1982. 597. 16 VOIGT V. 1994a. 203. 17 KÜLLŐS I. 2004a. 259-304. 18 KÜLLŐS I. 2004a. 262. 16
