Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)

Szövegelemzés - A közköltészet továbbélésének formái - szövegek, motívumok, toposzok - Hazugságversek, lakodalmi mulattatók

1. Ezért az gombáért sokat fáradoztam,

Mert Balatont, Bakonyt mind öszve futkostam,

Azért ide nehezen hozhattam.

2. Örülök, örvendek, ami kicsit hozhattam,

A szakácsasszonyunk kezébe adhattam,

Es kigyelmeteknek ide felhozhattam,521

***

2. Ezen jó borokért már sokat fáradtam,

Másfél óra alatt Tokajt is megjártam,

Friss gyorsasággal onnét megjutottam,

Tartom szerencsémnek, hogy idehozhattam,522

A hazugságversek és lakodalmi mulattató énekek jellegzetes kezdő- és záró formulája volt a 18. században az adománykérés.523 A vőfélyversekben is megjelenik ugyanez a formula, amelyben a versmondó egyrészt figyelmezteti hallgatóságát a saját nyomorúságára, másrészt adományokat kér, és ha nem adnak, átkokkal fenyegetőzik. Az egyik karakteres, széles körben elterjedt, a példatárban a 175. számú Pántzél János-féle kecskeméti szövegben a vőfély a saját éhségéről beszél, és bort, lúdcombot követel a násznéptől. Ennek a versnek a 18—19. századból tizenegy kéziratos- és ponyvái variánsát közli az RMKT Közköltészet 2. kötete.524

1. Halljátok megpanaszimat, bizony nem kevés van!

A nagy éjséga hasamban jóllakás miatt van.

De sajnálom, hogy a tálban,

De nem az én tarisznyámban Hever a sült kappan!

2. Látom, hogy vígan vagytok, engem nem kínáltok,

Elfognám, ha egyszer borral kínálnátok!

Lúdcombbal ha hajigálnátok,

Es úgy vigadnátokZ525

521 Pántzél János énekeskönyve. Kecskemét, 1839. [116.]

522 Pántzél János énekeskönyve. Kecskemét, 1839. [155.]

523 KÜLLŐS I. 2004a. 280-281.

524 RMKT XVIII/8. 2006. (193.) és 624-628.

525 Pántzél János énekeskönyve. Kecskemét, 1839. [175.]

169