Bodnár Mónika: A serényiek hatása a gömöri népelméletre - Officina Musei 21. (Miskolc, 2014)

5. A Serényi család 19-20. századi története - A Serényiek putnoki ága

vesebb gimnáziumában, a bécsi Theresianumban végezte. Egyetemi tanulmá­nyait Belgiumban, a Louvani Egyetemen kezdte, ahol két évet töltött. Ám a szü­lői háztól való hosszú távoliét rossz hatással volt fejlődésére. Könnyelmű társa­ságba keveredett, aminek magas kártyaadósság lett az eredménye. Édesapja ezt nagy felháborodással vette tudomásul. Fia adósságát kifizette, de ezután kita­gadta őt az örökségből. Tanulmányait befejezve feleségül vette csemeki és tarkeői gróf Dessewffy Irmát (1867-1956). Ezt követően apósa bánáti birtokán gazdálkodott. Később a birtokot megvette, sőt bővítette, de idővel bérbe adta, ő pedig a Pest megyei Vácdukán vásárolt magának birtokot, s családjával együtt oda is költözött, ily módon ő lett a vácdukai ágazat megalapítója.186 Házassá­gukból három lány (Erzsébetig, Máriai49. Margit^,,) és három fiú (László^,, Miklós,52, Nepomuki János^) született. Lászlóin és Bubna Ludmilla középső fia, István130 1862. április 4-én szüle­tett Putnokon. Szolgálaton kívüli főhadnagy és a főrendiház örökös tagja, vala­mint Dédes ura volt, de voltak birtokai Tapolcsányban, Tardonán és Saj ószö­geden is. 1894. október 30-án Kalksburgban megnősült, felesége zichi és váson- keői gróf Zichy Aglája (1868-1923) volt. Őt tekintjük a dédesi és sajószögedi ágazat alapítójának, s feleségével ők építették a dédesi kastélyt 1900-ban.187 47 éves korában, 1909. augusztus 1-én hunyt el Dédesen. A putnoki családi kripta­kápolnába helyezték örök nyugalomra. Az 1923. május 7-én elhunyt özvegye is a putnoki családi kriptakápolnában nyugszik.188 189 Házasságukból öt gyermek, há­rom fiú (István,32, László,33, Ödön,34) és két lány (Gabrielians, Lívia,36) szüle­|ÍW tett. Béla,3, - Lászlóm és Bubna Ludmilla legifjabb gyermeke - volt az, aki ap­jától a putnoki birtokot (Dédes és Sajószöged nélkül, mert mint láttuk, az báty­jáé, Istváné130 lett) örökölte. Tehát övé volt Putnok, Máié a hozzá tartozó pusz­tákkal, s ezekhez 1908-ban megvásárolta Bánrévét is a hozzá tartozó Szarvas pusztával.190 1866. június 16-án született Budapesten.191 Középiskolai tanulmá­nyait bátyjához hasonlóan ő is a bécsi Theresianumban végezte. Ezt követően jogi tanulmányokat folytatott Budapesten, ahol 1890-ben jogi doktorátust is szerzett. Tanulmányainak befejezése után politikai pályára lépett. Előbb a fő­rendiház tagjai között foglalt helyet az országgyűlésben. E korszakban, 1894- ben különösen a kormány egyházpolitikáját támogató beszédével hívta fel ma­gára a figyelmet. Később pártpolitizálásba kezdett. 1896-ban a Szabadelvű Párt programjával lett a dédesi kerület országgyűlési képviselője. Dédest három cik­186 BODNÁR Mónika 2001a (2002). 198. 187 EFL: Parókiális iratok Dédestapolcsány (Vass Imre kér. alesperes 1900. márci­us 14-én kelt levele a Főegyházmegyei Hivatalhoz). 188 Putnoki plébánia: halottak anyakönyve VI. 28/14. 189 BODNÁR Mónika 2001a (2002). 200. 190 HALMAY Béla - LESZIH Andor szerk. 1929. 562-563. 191 Egyes források szerint június 18-án született. (KEMPELEN Béla 9. köt. 330; GUDENUS János József 3. köt. 308.) 58

Next

/
Oldalképek
Tartalom