Bodnár Mónika: A serényiek hatása a gömöri népelméletre - Officina Musei 21. (Miskolc, 2014)
11. Serényi-kultusz - nem csak Putnokon
11. SERÉNYI-KULTUSZ - NEM CSAK PUTNOKON Az egykori Serényi birtokokon élő emberek zöme jó szívvel emlékezik a Serényiekre. Igaz, volt idő, amikor nem volt ildomos emlegetni a grófi család érdemeit. Az 1980-as évek második felétől azonban már szabadabb szellem kezdett uralkodni. így jelenhetett meg az az újságcikk, melyben Bélát131 Putnok Széchenyijeként emlegette az újságíró.856 A megye politikai napilapjában megjelent cikk a rendszerváltást közvetlenül megelőző időszakban alaposan felkavarta az érzelmeket, nagy visszhangot váltott ki Putnokon. De ne szaladjunk ennyire előre az időben. A Serényi kultusz első megnyilvánulásai a 18. század utolsó évtizedeire tehetők, amikor a luhacsovici gyógyfürdő egy-egy forrását Vincéről|04 és Amandróli07 nevezték el.857 Ugyanitt a 20. század elején feltárt új forrás Ottói95 nevét kapta. Térségünkben a kultusz első jeleivel a 19-20. század fordulóján találkozunk. A putnoki katolikus anyakönyveket kutatva először 1900-ban, majd azt követően egyre gyakrabban találkozunk a lakhelyként való megnevezések rovatában a Bélatelep megnevezéssel. Az egyértelmű, hogy a téglagyár közvetlen közelében elterülő, Máiénak Pogony pusztával szomszédos része megnevezéséről van szó. Ahhoz sem fér kétség, hogy Béláróloi lett elnevezve. De hogy miért éppen róla, csak feltételezésekre hagyatkozhatunk. A téglagyárat nem ő alapította, az már apja idejében is létezett, működött. Viszont akkoriban inkább csak uradalmi igényeket elégített ki. Feltehetően azért ő lett a telep névadója, a századforduló táján ő kezdte el fejleszteni a gyárat, megnövelte a munkáslétszámot, s a gyár közelében munkáskolóniát hozott létre. Ezzel összefüggésben kaphatta nevét. Ma Újtelep a hivatalos megnevezése a téglagyár közelében elterülő falurésznek.858 859 Ám nemcsak a falurész, Máié település új neve is a Serényi kultusz egyik megnyilvánulása. A falu a grófi család birtoka volt. Mivel a Máié név sok csúfolódásra, tréfálkozásra adott okot, ezért a szájhagyomány szerint az 1914-es háborúból visszatért katonák szorgalmazták annak megváltoztatását.856 így lett 1928-ban a falu neve Serényimái, amit aztán egy évvel később, 1929-ben Se- rénvifalvára módosítottak. Az 1950-es években aztán ismét egyre kellemetle- nebbül hangzott a falu neve, az az időszak nem kedvezett a grófi család nevéből képzett új elnevezésnek. Ezért lakói ismét megváltoztatták, egyetlen betű elhagyásával módosították a település nevét. így lett az egykori Máiéból 1957-ben Serényfalva, azóta is ez a település hivatalos neve.860 856 FÓNAGY István 1988. 857 POKLUDA, Zdenék2004. 18. 858 B. HELLEBRANDT Magdolna 2001. (2002). 93. 859 BODNÁR Mónika 1985.42-43. 860 Helységnévtár 1967. 730. 277