Dobrik István: Kalló László festőművész (Officina Musei 20. Miskolc, 2009)

festőművésszel. Festészete tartalmában is megújult, új technikai megoldásokkal kísérletezett, melyeknek lelkes visszaigazolását kaphatta meg közönségétől a nyolcvanadik életévében megrendezett gyűjteményes kiállításán. Kalló László eddigi életművén belül jól elkülöníthetőek festői vállalásának etapjai. A korai művek kettős iránya: a dekoratív színfoltokra épülő munkaábrázolásai, és az érzékeny festőiséggel megalkotott tájképei, csendéletei. Az előbbinél pontosan érzékelhető a kortársak egymásra figyeléséből adódó kompozíciós megoldások (Papp László, Seres János, Tóth Imre, Vati József, Ficzere László hasonló témájú korai művei), míg az utóbbi intimebb műfajokban a Fón\i mester keze alatt tanult és elfogadott fény-, szín- és anyagkezelés. Maga is következetesen kereste a művészettörténetben azokat a festőket, akiknek tanulmányozásával előbbre tud lépni a pályán. Két ilyen művész kötötte le érdeklődését: Derkovits Gyula és Mednyánszky László. Derkovits visszafogott, de kifejező színekre épülő dekoratív, expresszív kompozíciói, és Mednyánszky egymásnak feszülő színekkel, mozgalmas anyagkezeléssel megoldott vibráló, drámai képei. Lelke mélyén igazán ezekhez állt közel az önmagában megérlelt festői világa. A hódmezővásárhelyi látogatásai után, az alföldi iskola hatására készített tanya-képeit elsősorban képcsarnoki eladásra szánta. Az életmű értékeit leginkább az a válogatás tükrözi, amely a gyűjteményes kiállítása kapcsán a falakra kerülhettek a Herman Ottó Múzeumban, és amelyeknek listáját ez a kis könyv is tartalmazza, a korai rajzok tehetséget rejtegető kezdeményeitől, a tárgyak és tájak ihlette színes kompozíciókon át, a mélyebb emberi tartalmakra épülő monochrom rajzokig, festményekig. Érzékeny rajzain fedezhető fel legjobban lelkének bujkáló lírikussága, korai festményein a természetben szépet kereső énjének szivárványlása, majd későbbi vásznain lelkiismeretének az emberi egymásrautaltságot, kiszolgáltatottságot felmutató komor, felelős döbbenete. Figurális kompozícióiban az egymással ölelkező formák a létérzés monumentalitását, a felemelő eszmék és az ellenük ható ereik, a jó és a gonosz küzdelmét, az emberi kiszolgáltatottság tragikumát érzékeltetik. Ezek a kevés eszközzel létrehozott festmények visszavezetnek pályakezdésének világához, problematikájához. És mint ahogyan mi is megéljük a mindennapjainkban egyre kínzóbban és kontrasztosabban ezt a gyötrő kettősséget, úgy kavaroghatnak ezek az érzések az alkotó lelkében. A mély érzés szenvedélyre, fájdalomra kötelez. Festetlen emlékképek élnek bennünk. A szétszakadt létezés összefüggéseit keresi a festő maga is. 9