Viga Gyula: Bodrogközi néprajzi tanulmányok (Officina Musei 19. Miskolc, 2009)
Újabb adatok és szempontok a Bodrogköz vízrendezés előtti állattartásához
arányai is változhattak az egyes évek vízjárásához, az időjárás ciklusaihoz igazodva. A paraszti gazdálkodás jellege és üzemszervezete szempontjából nem kerülhető meg azonban az a kérdés, hogy valóban korlátlanok voltak-e a legeltetés lehetőségei, vagy ennél bonyolultabb a kép. Mindezek kapcsán természetesen felvetődik a legelők jellege csakúgy, mint a legeltetés rendje. Zömében 18—19. századi történed forrásaim között ebben a kérdésben is kiemelt szerepet szánok az úrbérrendezést előkészítő jobbágy-paraszd bevallásoknak, mint a táj valamennyi településére kiterjedő, s lényegében egységes szempontú adatsornak. 3 A faluhatárokon belüli legelők és rétek használata komplementer jellegű: a 18. század második felében a sarjú kaszálásának akadálya az volt, hogy az első kaszálást követően a réteket a legeltetett állatcsapatok foglalták el, s legeltetéssel hasznosult azok fűtermése. Szerencsés esetben a fejőstehenek - velük vélhetően a fiatal szaporulat —, és akár a heverő marhák legelőjeként is szolgálhattak a faluhatár belső legelői. Több jel utal azonban arra, hogy az úrbéri bevallás (1772) IV. kérdésének 4. pontjára adott válaszokban, hogy ezeket a térségeket főleg a csordabeli tehenek járták, s azok nyári tartására sem mindig volt elegendő a fűtermés. Ilyenkor alkalmanként a puszták, ill. a praediumok területe bővítette a takarmánybázist, de a szomszédos, ill. a közeli falvak egymásnak is segítettek legelővel. Ez esetenként a közös földesúrral magyarázható, azonban a falvak másfajta szervezettségét, összeműködését is sejted. Ennek egyik magyarázatát mindenképpen a vízjárta területek változásában kell keresnünk, s feltűnő, hogy ezeket a legelőket olykor pénzért bérelik, máskor meg ingyen, fizetség nélkül fogadják be egymás jószágait. Nézzünk mindegyikre példát! Felsőberecki: „Csordabéli marhájok szükségét nyári legeléssel beérik." Kisgéres: „Marhalegelésben fogyatkozások nincs, mivel syomsyéd határokkal egyességben lévén, egyik a másikának határán marhájokkal megfordulhatnak. Emellett egy földesuraságok lévén a helmeci lakosokkal, kikkel határosak, azok határa is marhájok legelések segítségére szolgál." Kiskövesd: „Marhalegelö helye heverő marhájok/na/k annyiban is elegendő, mivel mind az szerdahelyi, mind a nagykövesdi határok segedelmére vannak." Kisrozvágy: „Ugy csordabeli tehenféle, mint vono marhájok/na/k, ami keveset tartanak, nyári legelő helyek annyival elégséges, hogy arra a syomsyéd határai segécségiil vannak, melytül semmit nem fizetnek." Kisújlak: „Csordában lévő tehénféle marhájoki na/ k úgy a magok határán, mint a körtvélyesipraediumon, szükségekre elégséges legelő hellyek vannak." Ez a praedium fogadta be szükség szerint Rad népének szarvasmarháit is. Nagykövesd: „Mind vonó, mind pedig heverő, úgy nevekedő marhájiknak /:uraság ménesein és gulyáján kívül:/ nemcsak kasyállat után, de kasyállat előtt is elegendő, és marhájoknak hízlalására oly hasynos, hogy vonó marhájoknak is mindenkor jó hus-tartásra szolgáló legelő-helyek vagyon." Pálfölde bevallása mind csorda, mind vágómarha számára elegendő legelőt említ, Szentesé pedig kifejezetten arról a haszonról tesz említést, hogy legelőjük nem csak elegendő a csordabéli, a nevekedő és az igavonó marháik számára, hanem idegenek marháját is legelőre fogadják — némi 3 A tanulmányban az úrbéri bevallás 'lakács Péter és Udvari István által kötetben megjelentetett anyagát használom. A munkára külön nem hivatkozom. Kiemelések tőlem. Vö. Takács-Udvari 1998. ' 8
