Viga Gyula: Bodrogközi néprajzi tanulmányok (Officina Musei 19. Miskolc, 2009)

Lokális kőkultúra emlékei a Felső-Bodrogközben

hogy a hatágú csillag közepébe olykor belevésték a körberajzolt rozettát is. A felekezeti hovatartozásra utal viszont a kereszt, ill. a kehely motívuma, ami a legkésőbbi, az 1940—60-as években állított sírjeleken bukkan fel. Az élethűségre törekvő, nyíló rózsát vagy rózsabimbót ábrázoló virágos ág csupán néhány fiatalabb kövön jelenik meg, talán a már divatossá váló műkő sírjelek díszítményeinek hatására. Egy 1896-os datálású sírjelen megjelenik az eredendő bűnt szimbolizáló „Ádám-koponya" is. A néprajzi és a művészettörténeti kutatások azt jelzik, hogy a kőmunkák alkalmazása és egy-egy lokális közösség által való átvétele a kultúrában általában a tanultabb, polgárosultabb kőfaragó hagyomány és művészeti stílus adaptálását jelentette. A bodrogszentesi kemény andezit (trachit) sírköveken való alkalmazás azonban talán éppen ellentétes tendenciát sejtet. Ezek a kőemlékek nem magasabb, díszesebb kőfaragó tudás, technika átvételei, hanem a népi tárgyi világ díszítményeinek, archaikus, stilizált kompozícióinak átvitele a helyben adott, rendelkezésre álló speciális anyagra, az időtálló kőre. Ebben a folyamatban azonban többféle, több helyről származó technikai tudás, ízlés ötvöződött, s így e lokális stílus sokfelé ismert stílusjegyek jellegzetes keveredése, sajátos arányú együttese. Bár a lokális kő technika időrendje ma még bizonytalan, az bizonyos, hogy a szentesi temetődombra felkapaszkodót megérinti a tradíció, s — együtt a falu Árpádkori alapú templomával — a régi Bodrogköz világába tesz utazást. Egészen másfajta élmény részesévé válik, mint amit az előző generációk e történeti táj egykor volt világáról tudni vélnek. Valójában örökségi védelemre szorulna ez a temető: egyaránt őrizve az egymást váltó generációk szellemi hagyatékát és egykor volt technikai tudását. 78