Viga Gyula: Bodrogközi néprajzi tanulmányok (Officina Musei 19. Miskolc, 2009)

Lokális kőkultúra emlékei a Felső-Bodrogközben

Sírkövek dísgítményei a bodrogsgentesi temelőben A szentesi kő sírjclck bemutatásakor előre kell bocsátanom, hogy a rendelkezésre álló sötét színű kiömlési kőzet rendkívül rideg, szinte üvcgszerűen kemény anyag, ami nem igazán alkalmas a faragásra. Bár a Kárpát-medence más tájain is előfordult a hasonló kőzetek megmunkálása, nem alkalmas az a „népi" kőtechnika változatos, gazdag formai megnyilatkozásaira. Igazából nem mutatható ki lokális kőfaragó tradíció, elsősorban a kővágók (riccerek) technikai tudása és az elemi technikai ismeretek aktualizálása összegződik a sírjelek díszítményeiben. A régi szentesi temető sírkő-sorozatát, annak lokális formavilágát és díszítő stílusát a táji adottságokhoz való alkalmazkodás szemléletes példájának tartom. Igazából az sem dönthető el, hogy helyi fejlődésű ez a formavilág, vagy a kővágó riccerek vándorlásából eredeztethető. (Fülek környékén is készültek sírkövek az ottani kemény andezitből, de más volt azok megmunkálása, mint a szentesieké. Az itteninél lényegesen vaskosabb kőtömböt stokkoltak — szemcséző kalapáccsal, stockhammencl alakítottak —, majd csiszolták, s szinte márványszerű felületet képeztek ki rajtuk. A szentesi sírkövek zömének felszíne durván, elnagyoltan megmunkált, s leginkább a természetes hasadások — tennett lap — adták a tömbök elő- és hátlapját.) A faragás legkritikusabb része a sírjel csúcsának, tetejének kialakítása volt: a spicc, a háromszög alakú csúcs megformálása nem mindig sikerült, a kő olykor eltört. Ilyenkor félkör alakúra faragták át a kő záródását. Ezt is beleszámítva, a sírjelek formája háromféle: „spiccelf', vagyis felül csúcsosra faragott, legömbölyített, félköríves, kisebb részük pedig szabályosan szögletes, hasáb formájú. A sírkő tetejét süvegnek mondták, az azzal érintkező, hasábforma záródást pedig vállnak. A forma 76