Viga Gyula: Bodrogközi néprajzi tanulmányok (Officina Musei 19. Miskolc, 2009)
A táj formáló kultúra korszakai és a kultúrtáj változásai
cében vagy a tűzhely sütőjében találja az áradáskor odaszorult halat. Vagy az, hogy az áradáskor a falu népe csónakon megy a vasárnapi istentiszteletre, s a ladikok a tcmplomajtó mellett kikötve várják a gazdájukat. S még számos olyan vélekedést lehetne idézni, amelyek jobbára az idegen tapasztalásai, akinek kétségkívül szokatlan lehetett a szemhatárig mindent elborító víz. Mindez azonban nem jelenti, hogy a Bodrogköz — vagy a Sárköz, Rétköz, Ecsedi-láp stb. — egésze vízjárta lett volna. Éppen ezért volt jelentősége a térszíni formáknak: a 92—96 méteres tengerszint feletti magasságok egészen eltérő emberi tevékenységekre adtak lehetőséget. Jobbára azonban nem egy-egy település sajátos helyzetéről esik szó, hanem az egész történeti táj, a Bodrogköz jellemzőiről. Pedig ha kicsit részletesebben megnézzük az egyes települések földhasznosításának változásait, akkor nem csupán árnyaltabb képet kapunk, hanem válaszokat is a táj településcsoportjainak kialakulására, a termelési technika és az életmód táji változatainak létrejöttére. A Bodrogköz falvaiban a 19. század közepén 6% és 62,5% között változott az egyes települések szántóterületének aránya a határ egészéhez viszonyítva. Természetesen, ha a legkisebb szántókhoz a legnagyobb hasznavehetetlen terület társul: például Tiszakarád határában 6% szántó és 76% művelésbe nem vett terület volt, ugyanez Lukán (Bodroghalom) 8,2 ill. 50,40%, míg például Bácskán 62,50% szántó és 14,5 hasznavehetetlen terület. A vízrendezés után, 1897-ben a fenti arány Tiszakarádon 40,70 és 6,10%, Lukán (Bodroghalomban) 61,6 és 8,30%, Bácskán pedig 79,5 és 5,4%-ra módosul. 10 1 Anélkül, hogy automatikusan értelmeznénk a számadatokat, aki ismeri az említett falvak néprajzi arculatát, az jól tudja a különbözőséget életmódjuk, termelési hagyományuk között. Korábbi vizsgálatommal igyekeztem igazolni, hogy két szomszédos település, Karcsa és Pácin hagyományában miként hagyott nyomot a paraszti gazdálkodás eltérő feltételrendszere. 10 2 Részletezően mutattuk be Kisgéres termelési kultúrájának változását, figyelembe véve a táj alakulását is. 1" 3 Vagyis a tájhasznosítás részletező lokális elemzése árnyaltabb képet ad a Bodrogköz falvainak típusairól, s tovább differenciálja a — korábban a kistájak mentén megrajzolt táji változatokat is. Bizonyára nem véletlen, hogy — a már citált geográfusok mellett — ebben a tipológiában eddig Borsos Balázs jutott legtovább, aki számítógépes analíziséhez a folyóvizek és a domborzat alapján végezte el a kistáji besorolást, s ennek alapján nyolc egységet különít el a vízrendezés előtti időszakban: BodrogzugSzjgetközj Tisza mente, Tozyágyi dombság, Karcsa mente, Bodrog mente, Tice mente, Helmeádombság, Hosszúrét. Analíziséhez — a korábbi kistáji csoportosítások mellett — felhasználja a tengerszint feletti magasság, a domborzat, a településföldrajzi helyzet, a településszerkezeti típusok, az évi középhőmérséklet és csapadékmennyiség, valamint a talajtípusok lokális jellemzőit is, ezek alapján a tájhasznosítás tíz típusát különíti el. Más vonatkozásban, az is igazolható, hogy a feudális kori földhasznosítási forma — a jobbágyfelszabadítás és a vízrendezés ellenére — helyenként gyakorlatilag visszafordíthatatlan társadalmi folyamatokat indukált, amelyek a kapitalizálódás, a 10 1 Boros 1997. 227. 11, 2 Viga 1999. 10 3 Viga-Viszóczky 2000. 167-208. 44
