Viga Gyula: Bodrogközi néprajzi tanulmányok (Officina Musei 19. Miskolc, 2009)
A változtatható és a változatlan A bodrogközi táj átalakítása és annak hatása a hagyományos népi kultúrára
mindkettőt racionális módon igyekezett hasznosítani. A honfoglalás korától a 19. sz.ázad végéig a tájhasználat sokféle volt, alapvetően azonban lakó- és gazdasági fun kcióra különült. A lakófunkció az ármentes mikro térszínekre, az ún. ősi települési szintekre korlátozódott, míg a gazdasági tevékenység az egész tájra kiterjedt. A természetföldrajzi differenciáltságnak megfelelően, a gazdaságföldrajzi jelenségek is tagolódtak. 5 8 Bár a vízrendezés előtt nagy területeket borított víz (időszakosan és állandóan elöntött területek), a gazdálkodás mégis változatos, differenciált volt. A folyókból kiágazó fokok, erek, holtágak, mocsarak mentén differenciált ártéri gazdálkodás (halászat, csíkászat, gyékény- és nádtermelés), erdőgazdálkodás zajlott. A nagy kiterjedésű rét- és legelőterületeken állattartás, a magasabb, ármentes szinteken szántóföldi gazdálkodás, a hegyek és a homokbuckák lejtőin szőlő és gyümölcs termesztése jelentette a megélhetés fő formáját. 5 9 A vízrendezés előtt a földművelés által leginkább hasznosítható területek a kiemelkedő hátak, porongok voltak, amelyek — homokos talajuk révén — a rozstermelést, dinnye- és dohánytermesztést biztosították. Megjegyzem, Frisnyák Sándor maga is hangsúlyozza, hogy a Bodrogköz nem tartozott a török hódoltság területéhez, így feltételezhető az ősi ártéri gazdálkodás kontinuitása. 61 1 Nekem a korai településhálózat a gazdálkodás komplex jellegét sugallja, a táj népességének feudális kori históriájától kezdve, s a vízrendezésig nem látok olyan gazdasági, társadalmi cezúrát — leszámítva természetesen a gazdaság változásának általános trendjeit —, ami a gazdálkodás jellegének egészét átformálta volna. Ilyenformán ma még eldönthetetlen a kérdés, hogy az ártéri gazdálkodás korai formáinak továbbélését, vagy a 18-19. században megrajzolt formájának korai meglétét fogadjuk el. Magam az utóbbiban hiszek. A Bodrogköz állattartásának takarmánybázisát a vízrendezés előtt a természetes legelőterületek (erdő, rét) és az ugar, ill. — a termés betakarítása után, kisebb jelentőséggel — a szántóföldek adták. Magam a Bodrogköz legeltető állattartásának legelőbázisát kétpólusúnak tartom: a rétek és az erdők egyaránt nagy szerepet kaptak abban, jóllehet a kettő olykor nem is vált el élesen egymástól. (Az erdők fogyatkozásával a rétek és ártéri legelők szerepe válik dominánssá, amelyeknek a jelentősége megmarad — sőt növekszik — a vízrendezés után is.) A 18. század első harmadától kezdve már jól adatolható, hogy az egyes bodrogközi falvak határa erősen eltérő legelőterülettel és legelőminőséggel bírt, s hogy a kevesebb legelővel rendelkező falvak népe mind a nagyobb határú települések, mind pedig a szomszédos vármegyék — főleg Szabolcs és Bereg — falvainak határára is adott heverő, kintháló jószágot. Ugyancsak jelentős mennyiségű adat jelzi, hogy a majorságok — erőszakos földesúri foglalások révén - kiterjedt rét- és legelőterületeket foglalnak el a jobbágyoktól, 6 1 de egyre szigorúbbak voltak a nagy fontosságú legelőket adó erdőterületet 5 8 Frisnyák 1990. 227. » Boros 1996. 57. <» Frisnyák 1995. 162. 1, 1 Gyimesi Sándor szerint, Zemplén vármegye településein a 18. század végére a paraszti földállomány 23—59%-át csatolták erőszakosan a majorságokhoz. Gyimesi 1970. 37. 31
