Viga Gyula: Bodrogközi néprajzi tanulmányok (Officina Musei 19. Miskolc, 2009)
A vízrendezés előtti Bodrogköz földművelő gazdálkodásának néhány jellemzője
emberi tényezők, például — az előbbiekkel is összefüggő — lélekszám változása okán. Nem kizárt, hogy többféle modell létezett, s hogy a komplex ártéri gazdálkodás elsősorban a sokféleséget, a haszonvételek többágúságát jelzi, s nem az azokat egységbe foglaló üzemszervezeti formákat, vagy akár falutípusokat. 3 0 A települések hierarchiája mind a vízrendezés előtt, mind azt követően az egyes falvak, ill. falucsoportok eltérő létfeltételeit és létstratégiáit tükrözte, számos kihatással műveltségi állapotuk alakulására is. 3 1 írásomnak nem az a célja, hogy hitet tegyek a Bodrogköz vízrendezés előtti termelő gazdálkodása mellett, hanem a földművelő tevékenység néhány olyan vonására kívánok rámutatni, ami valamelyest bevilágít a bodrogközi falvak gazdasági és társadalmi modelljébe is. Adataim többsége a 18. század derekának állapotát tükrözi, következtetéseimben hangsúlyosan az úrbérrendezést előkészítő jobbágy-paraszti bevallások (investigatio) információira támaszkodom, amit elsősorban azért tartok kitűnő forrásnak, mert valamennyi településen azonos elvek alapján készült. 3 2 Emellett egy olyan időszakról informál, amikor a török kiűzését követő társadalmi és gazdasági reorganizáció a feudális rendszer központi szabályozásával kapcsolódik össze. A kérdőpontokra adott válaszok mentén egyaránt betekinthetünk a jobbágyfalvak működésének tradíciójába, és a változó lehetőségeik rendjébe is. 3 3 Bár az Arpád-kor utolsó évszázadától a késői középkor végéig a Bodrogköz településeinek száma jelentősen változott — Valter Ilona szerint 95-ről 65-re csökkent a számuk 3 4 —, a 16. századtól megrajzolható a történeti táj jobbágy falvainak hálózata, amit néhány puszta és praedium telephelye egészített ki. A 16. század közepén (1541, 1546) falvanként 62 és 88 lélek között mozoghatott a lélekszám, a jobbágy-parasztok átlagosan 10—13 telket ültek meg, s azon gazdálkodtak. 3 5 1715ben 54, 1720-ban pedig 57 lakott települést említenek Zemplén megye bodrogközi részén, a puszta települések száma 3, ill. 2 volt. A 18. században a népességszám folyamatosan növekedett, de az 1784/87-ben regisztrált, átlagosan 342 fős falvak még így is Zemplén vármegye legkisebb települései közé tartoztak. 3 6 A stabil településállomány csakúgy, mint a feudális szolgáltatások jellege mutatja, hogy a bodrogközi falvak népe — a maga lehetőségei között — földet művelt, s gabonával adózott. 37 A falvak elhelyezkedése önmagában is jól tükrözi a történeti táj geográfiai tagoltságát: a települések a Bodrog mentén és a Felső-Bodrogköz dombos tájain sűrűsödtek, s a déli terület — hangsúlyosan a mély fekvésű Hosszárét, amit a néprajzi irodalom leginkább azonosított a bodrogközi életmód és kultúra földrajzi kereteivel — ritkábban települt, s lényegesen vízállásosabb volt. A faluhatár kiterjedése, vízrende3" Frisnyák 2005. 235-247. 3 1 Kósa 1990. 3 2 Takács-Udvari 1995. A Bodrogközi járást adó Királyhclmcci cs Zétényi kerület falvainak bevallása a 111. kötetben található. 3 3 A forrás jelentőségéről és hasznosításának módjáról összegzőén: Takács—Udvari 1995. Az I. kötet bevezetője. 3 4 Valter 1974. 1-55. 3 5 Valter 1967. 263-268. A kéziratos munkát idézi: Bodó 1992. 16-20. 3 6 Tamás 1999. 14. 3 7 Összegzőén: Siska 1986. 199-221. Lásd még: Dankó 2001. 89-109. 21
