Patay Pál: Zempléni harangok (Officina Musei 18. Miskolc, 2009)
Domborművek - Harangok pusztulása
rúskodás következményének. (A vidékünket a portyázó csapataik sem látogatták sűrűn.) Arról sincs adatunk, hogy a kuruc időkben pusztultak-e el ilyen módon harangok. De ezt nem is zárhatjuk ki, minthogy a karcsai nép ajkán még kétszáz év múltán is élt az a hiedelem, hogy az egykori harangjukat a kurucok elől vízben rejtették el. Arról sem tudunk, hogy a vidékünk egyházai az 1848—49. évi szabadságharc során szolgáltattak-e be önként harangokat a magyar kormány felhívására. De ezt sem zárhatjuk ki, mivel tudjuk, hogy éppen az Alföld északkeleti részén lévő református egyházak jeleskedtek e téren. 41 9 Ha volt is ilyen eset, nem érintette súlyosan az akkori harangállományt. Súlyos, tragikusnak is nevezhető csapás érte viszont az egyházakat az első világháború során. A bronz fontos hadianyag volt és már 1915-ben érezhető lett a hiánya. A rendszeres, nagyarányú rekvirálások 1916 augusztusában vették kezdetüket, 1917-ben pedig tomboltak. A Honvédelmi Minisztérium által megadott irányelv szerint minden egyház számára egy harang volt visszahagyandó; négy vagy öt harang esetén kettő. Természetesen a rekviráló bizottságok igyekeztek a nagyobbakat igénybe venni. A Műemlékek Országos Bizottságának sikerült elérni, hogy a Honvédelmi Minisztérium egy 1917. május 23-án kiadott rendeletével mentesítette a rekvirálás alól az 1700 előtt öntött harangokat. Bizonyára ez is hozzájárult ahhoz, hogy Zemplénben viszonylag sok XVII. századi harang vészelte át a háborút. Sajnos arról pontos adataink nincsenek, hogy hány harang esett a rekvirálás áldozatául. Csak következtetni tudunk. A református egyházaknál, ha az 1898. évi „Adalékok"-ban közölt harangok számát, hozzáadva az általunk megismert 1898 és 1914 között öntöttekét, összehasonlítjuk az 1931. évi kérdőíveken szereplő, az első világháború előtt öntöttek számával. A római és görög katolikus egyházaknál pedig abból, hogy 1982-ben hány, a két világháború között öntött haranggal rendelkeztek. Ezen az alapon a vizsgált terület rekvirálás előtti harangállományát mintegy 347 darabra becsülhetjük, amiből kb. 156 esett áldozatul. Ez 45%-os veszteséget jelent, szemben például a Nógrád megyei egyházakéval, ahol több háromharangos templom lévén, ez 57%-ot tett lei. 42 0 (Szatmárban viszont szintén csak 45% volt a veszteség). 42 1 A második világháború rekvirálásai az elsőéhez képest lényegesen enyhébb pusztítást idéztek elő. Ebben az esetben sokkal közelebbről tudjuk megítélni a veszteséget. Becslésünk szerint 1944-ben a 337 bronzharangot kitevő állományból mindössze 22-t emeltek el (6,5%). 42 2 A begyűjtött adatokból következtetve az a benyomásunk (akár csak Szatmár esetében is), 42 3 hogy elvben csak a három vagy annál több harangból álló együttesekből szándékoztak egyet-egyet igénybe venni. 424 Ezt az elvet azonban nem tartották be következetesen, mert 13, három haranggal 41 9 Patay 1998a. 394.; Patay 1999a. 434. 42 9 Patay 1958. 174. 42 1 Patay 1998a. 394. 42 2 A 18 acclharangot is figyelembe véve 6,2%. 42 3 Patay 1998a. 394. 42 4 Bocs ref., Dámóc gk., Krdőbénye rk., I Icrnádnémcti rk., Gcsztely ref., Károlyfalva rk., Mád rk., Mád ref., Mczőzombor rk., Sárospatak-Vcgardó gk., Sátoraljaújhely rk., Tarcal rk. 139
