Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK

tartása dominál), a pince, ill. a bortárolás jellege, a gyümölcskonzerválás módja, ill. eszköze, a mai mocska elnevezése stb. Az utóbbi természetesen elsősorban nyelvi differenciát takar, ellentétben a gazdálkodás eszközanyagának egyes típusaival. Különbség van a két területen a rokka elterjedésében, a férfiviselet polgárosodásának ütemében valamint a női hajviseletben. Szembetűnő azonban, hogy a Latorcával jószerével párhuzamos magyarszlovák nyelvhatár nem az egyetlen kulturális határ ebben a térségben. A Latorca és az Ondava összefolyásánál észak-déli irányú határvonal is húzódik. Az általa határolt jelenségek azonban északkeleten, az ungi oldalon csak a nyelvhatárig terjednek. Például a pohánka (Fagopyrum vulgare) és a tönköly (Triticum spelta) északi határa a nyelvhatár, de a jelzett észak-déli vonaltól keletre a tönköly, nyugatra a pohánka volt termesztésben a 20. század első feléig. Különbségek mutatkoznak az eke szállításában, a csür/pajta fedésében (keleten nád), a húsételekben és a kukoricaételekben, továbbá a táplálkozás archaikus elemeiben, a gyermek háton való szállításában, a társadalom és a folklór számos jelenségében. A Latorca és az Unggal egyesült Labore összefolyásának térségében, Zétény környékének háromszögében szigetjelenségek figyelhetők meg: például a női és férfi hajviselet korai polgárosodásában, a gabonás- és krumplis verem elterjedésében, a húsételekben, a karácsony esti étkezésben. Különösen szembetűnő azonban az alföldi jellegű elemek benyomulása a táplálkozás technikáiba, eljárásmódjaiba. Úgy tűnik tehát, hogy a népességében és vallásaiban bonyolultan összetett térség tradicionális műveltségében nem maga a Latorca jelenti a kulturális határt. Elsősorban a változó nyelvhatár(ok), etnikai határok, felekezeti különbségek formálták a hagyományos műveltség térszerkezetét, ám ennek térrácsát át- meg átszövik a - részleteikben eltérve és változva is differenciákat okozó - táji adottságok, földrajzi feltételek. Bár számos részlet még feltárásra vár, az már most megfogalmazható, hogy a Bodrogköz szlovákiai oldalának és az ún. Ungvidéknek a kulturális elkülönülésében, az ott élők egymásról alkotott vélekedésében zömmel újabb kori, jobbára 20. századi változások játszottak szerepet. Ezek részletező feltárásához az eddigi kutatások és az atlaszok nem adnak elegendő támpontot. Valójában a mai Délkelet-Szlovákia és a határos ukrajnai térség kartografikus feltárása adhatna választ kérdéseinkre. Sok tekintetben azonban - magam úgy látom -, források és adatok hiányában, egyes részleteiben talán örökre megválaszolatlanok maradnak a kérdéseink a térség bonyolultan összetett kulturális folyamatairól. A bevezetőben felvetett szempontokra visszatérve, úgy vélem, hogy az önmagában is tanulságos történeti-néprajzi-antropológiai vizsgálatok tárgyát képező Latorca és völgye sokkal inkább összeköt, összekapcsol tájakat és kultúrákat, mintsem elválasztja azokat.