Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK

A Bükk-vidék árucseréjének formái és közvetítői A két nagytáj, az Alföld és az Északi-középhegység találkozásánál már a feudalizmus századaiban megszilárdult az a vásárövezet, ami szervezett keretek között egyenlítette ki a javakat. A legjelentősebb kereskedelmi központok ott alakultak ki, ahol a Bükk völgyei a sík vidékre nyíltak: Eger és Miskolc vásárai voltak a térség legjelentősebb gazdasági szervezői. Mellettük figyelmet érdemel, de szekunder jelentőségű Mezőkövesd sokadalma. A Sajó völgyén Sajószentpéter és - főleg a 19. századtól - Edelény forgalma volt számottevő, a Hernád völgyén Szikszó is látogatott volt vidékünkről. Az állatkereskedelemben Ónod, a sík vidék felé pedig Heves, Füzesabony és Tiszafüred forgalmában voltak érintettek a bükki falvak, de eljárták alkalmanként Nyíregyháza és Debrecen nagy állatvásáraira is. A javak nagy csoportja a piacokon cserélt gazdát: a falu - város - esetünkben falvak és ipari települések is - gazdasági kapcsolata is jelentős volt. Az évszázadokon át karakteres vándorkereskedelem, a tájak közötti cserét bonyolító vándorkereskedők tevékenysége a jobbágyfelszabadítás után, a polgárosodás folyamatában terebélyesedett ki, majd sorvadt el a két világháború közötti időszakban. A kereskedelem formája természetesen összefüggött az értékesített javakkal. A Bükk-vidék népének szerteágazó tevékenysége a cserének is változatos módjait alakította ki, a szállítás legváltozatosabb formáival éltek, amelyek már jobbára csak a mai legidősebb nemzedék emlékeinek segítségével rekonstruálhatók (Összegezve: VIGA Gyula 1986. 121-149). Munkamigráció A Bükk településszerkezetéből valamint a falvak eltérő ökológiai adottságából következően, jelentős táji differencia volt a munkaerőigény és munkaerőfelesleg területén, ami időszakos és rendszeres vándorlásokkal egyenlítődött ki. Ennek a munkára vándorlásnak nem csupán a gazdasági vonatkozása érdemel figyelmet, hanem kultúraközvetítő szerepe is. A szántóföldben szegény határú, gyenge megtartó erejű falvak népe részben az erdőn talált bérmunkát, s az ott keresett pénzzel igyekezett önmagáról gondoskodni, részben pedig a mezőgazdálkodó parasztfalvakban vállalt napszámmal és termény-résszel egészítette ki jövedelmét. Amíg az erdőn jószerével mindig volt napszámos - gyalog, de főleg fogatos - munka, addig a mezőgazdálkodás ciklusai az esztendő rövidebb időszakaiban jelentettek megélhetést. Rendszeresen napszámosokat vonzott - főleg a filoxéráig - a Bükkalja és a Sajóvölgy déli része, nem utolsósorban pedig Eger és Miskolc környékének szőlővidéke. Főleg a kapálás és a szüret igényelte a munkáskezeket: ez a tevékenység a 18-19. század fordulójától egyre inkább bérmunkává alakult a korábbi földesúri robotteherből. A részes aratók időszakos vándorlása ugyancsak évszázadokon át hozzátartozott a hegyvidék és a sík vidék közötti forgalomhoz, ugyancsak jelentős műveltségformáló hatásával együtt (BALASSA Iván 1985. 85-89). Mivel a Bükk déli előterében mintegy másfél-két héttel korábban érett be a gabona, mint a Barkóságban, a felső vidék falvainak népe csak a délebbi részen végzett kepés